Haza a standon

„Odáig jutottunk, hogy hazaárulók nevezik magukat hazafinak. Egyikük megszállott módon érvelt amellett, hogy vonják meg nemzetének szavazati jogát és a népének járó uniós pénzeket, miközben kokárdát lobogtatott kezében, mint akinek a gyűlölet végképp elvette az eszét.

És a delírium nem szűnik, már ott tartanak, hogy lemondásra szólítják fel azt a miniszterelnököt, aki határozottan kiállt a magyarok ­érdekeiért egy fölfoghatatlanul ellenséges közegben. Azt a politikust minősítgetik alkalmatlannak, aki 108 oldalas összeállításban mutatta ki a jelentés legsúlyosabb hiányosságait, de ez senkit nem érdekelt az uniós alapértékek legnagyobb dicsőségére. Mert ők még mindig jobban tudják, mi az ország érdeke, mi a demokrácia, a jogállam, csak valaki hallgattassa már el azokat, akik nem értenek velük egyet.

El kell keserítenem ezt a végtelenül öntelt, pökhendi társaságot. A magyar társadalom többsége nem vevő erre a politikai hazárdjátékra. A morális hazaárulók pártjainak népszerűsége Sargentini és tettestársai ámokfutásának ideje alatt is folyamatosan csökkent. Vitán felüli, hogy az Orbán Viktor ellen folytatott évtizedes gyűlöletkampánynak mára beérett a gyümölcse, aminek következtében nem elhanyagolható azon honfitársaink létszáma, akiket elvakít a beléjük oltott fóbia, és kaphatók a káoszban érdekeltek akcióira. De nincsenek többen, mint azok, akiket még nagyobb egységbe kovácsolt, még elszántabbá tett az a szégyenteljes támadássorozat, aminek egyik állomása volt az, ami Strasbourgban történt.”