Elfogadás

2018. szeptember 25. 21:31

A beszédtéma mögött az a jóleső érzés áll, hogy a magyar főváros rendezvényein általában véve szinte mindenki ott lehet, akár közönségként, akár résztvevőként és lám, megmutathatja, hogy a határon túlra rekedt családok olyan embereket adnak nekünk, akik sokféle módon gazdagítják a szélesebb közösséget, mely nélkülük igazán szegényebb lenne.

2018. szeptember 25. 21:31
Friedrich Anna
Vajdaság Ma

„Budapesten a Hősök terén nyoma sincs már annak, hogy néhány nappal ezelőtt itt tartották a 11. Nemzeti Vágtát, amelyen a győzelmet Temerin lovasa vitte el. Ismerőseim még most is arról az élményről mesélnek, amit átéltek a lovasrendezvény közönségeként és az Andrássy úton a vágta ideje alatt tartott sátoros rendezvényen, amelyen finom falatokat kóstolhattak és ismerkedhettek idegenforgalmi kínálattal, egészségvédelemmel, régmúlt időket idéző emberekkel és tárgyakkal...

A beszédtéma mögött az a jóleső érzés áll, hogy a magyar főváros rendezvényein általában véve szinte mindenki ott lehet, akár közönségként, akár résztvevőként és lám, megmutathatja, hogy a határon túlra rekedt családok olyan embereket adnak nekünk, akik sokféle módon gazdagítják a szélesebb közösséget, mely nélkülük igazán szegényebb lenne.

A vágtán elért siker, persze, nem az első eset, hogy anyaországi rendezvény fődíját külhoni – ezúttal konkrétabban vajdasági - érdemli ki, de minden újabb élmény valami módon újabb elégtétel is a hátrányok feledtetésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!