Ez a »szabad ember« a lehető legtökéletesebb rabságban, sötétségben tartható, ugyanis önálló gondolata nincsen, akarata egy hisztiző kiskamaszé, világlátása féldimenziós, múltja nincs (sosem volt), jövője sincs, kizárólag jelen idejű, mint az aranyhal, a pillanat foglya, s mivel az az illúziója és legfőbb hite, hogy ő szabad, elegendő számára ezen illúzió biztosítása. A lehetőség fenntartása, miszerint ő harcolhat újabb és újabb »szabadságokért«, amely »szabadságok« érdekes módon soha, semmi másról nem szólnak, mint az egyén (egyed, individuum) újabb és újabb, egyre perverzebb és betegebb vágyainak kielégítéséről, s ezen kielégülések társadalmi elfogadtatásáról.