A Századvég-tévedés

2018. szeptember 26. 23:13

Nem hagyhatjuk a kormánykritikát és a céljaink értelmes kritizálását a liberálisokra és az árulókra. Az a mi dolgunk.

2018. szeptember 26. 23:13
Bálint Botond
Bálint Botond
Pesti Srácok

„Megköszönték a közreműködést a Századvég folyóirat szerkesztőbizottságának és elérhetetlenné tették annak honlapján az utolsó megjelent számot. Az első teljesen rendben van, aki a pénzt adja, az mondja meg, hogy ki szerkesszen. A második viszont vicces, mert körülbelül húsz éve nem lehet semmit levenni a netről. Főleg egy folyóiratszámot nem, amire rácuppant az ellenzéki sajtó.  

Vissza kellene tenni a helyére, hadd olvassa mindenki, akinek kedve van rá, ne kelljen már keresgélni. (Persze, ha egyáltalán igaz ez az egész, mert én az Indexen olvastam és a HVG-n, tehát lehet mondani, hogy nem igyekeztem valami megbízható forrásból megerősíttetni a dolgot. Vagyis az igaz, hogy most nincs fenn a Századvég 88. száma, de hogy fenn volt-e valaha, azt ki tudja ebben a fakenews-os világban?) Ugyanis a két inkriminált tanulmány, a mi kis kultúrharcos életterünkben pontosan elmeséli miért is gondolhatták úgy, hogy a szerkesztőbizottság inkább másutt szerkesztgessen.

Véleményem szerint két teljesen elkülöníthető oka van annak, hogy az igen tisztelt szerkesztőbizottság további eltévelyedése nem igazán tolerálható a kultúrharc csatazajában. Vannak emberek, akik kiírták, kitették magukat a jobboldali világból, ők mutatkoztak ki nekünk, ne tegyünk már úgy, mintha tényezők maradtak volna. Legyen már következménye, emberileg is, szakmailag is, az árulásnak.

Másrészt felettébb ártalmas mind az árulókkal, mind a szélsőliberálisokkal folytatott eszmecsere. Előbbiek sértettek, felsőbbrendűségi érzés gyötri őket, mint általában a liberálisokat is, ezért vannak ott jobb helyen. Azt hiszik ők a legokosabbak és a világ rendje ellen való, ha nem az van, amit ők szeretnének. Utóbbiak, a liberálisok pedig mindig, minden beszélgetésben úgy tesznek, mintha a liberális őrület premisszáiban megegyeztünk volna. Mi meg kényelmességből, meg hogy ne üvöltözzenek velünk, úgy teszünk, mintha tényleg. És ez tönkretesz bennünket. Az úgynevezett liberális értékek, jelenlegi értelmezési keretükben semmiféle összefüggést nem mutatnak a valósággal, bármiféle tolerálásuk lerombolja az értelmes beszélgetéseket.

Nem hagyhatjuk a kormánykritikát és a céljaink értelmes kritizálását a liberálisokra és az árulókra. Az a mi dolgunk. Nekünk kell megvédenünk magunkat a saját hibánktól, ezt nem bízhatjuk az ellenségeinkre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. szeptember 28. 19:46
Nem lennék meglepve, ha végül kiderülne, hogy maguk a szerzők és a kirúgott szerkesztők tiltották volna le a számot, mint saját szellemi terméküket.
brekker
2018. szeptember 28. 19:23
"nincs fenn a Századvég 88. száma" Mi a gond?
Csigorin
2018. szeptember 27. 15:52
ez van, az ellenzek annyira kutyauto hogy meg az o dolgukat is nekunk kell csinalni
dr Freud
2018. szeptember 27. 13:08
A pszichiáter öröme ez a smart-típusú figura. Róla mintázódott a Freudian quip kifejezés. Már a neve is sokatmondó. Eine wahre Goldgrube.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!