A hagyomány

„Gyerekkoromban annyit értettem a sajtópluralizmusból, hogy nekünk a Népszabadság jár, nagypapám pedig – akiről nagymamám sokszor elmondta, hogy a háború után a polgári kisgazdáknál exponálta magát – minden nap alaposan végigböngészi a Magyar Nemzetet. 

Arról persze fogalmam sem volt, hogy a két lap lényegében ugyanazokat a híreket tárja a hetvenes évek újságfogyasztói elé, a különbség nagyjából annyi, hogy a Nemzetben még képek sincsenek.

Amikor a Magyar Nemzet polgári hagyományait emlegetjük, három igen rövid időszakot idézhetünk fel az újság majd' nyolcvan éves történetéből. A lapalapítás utáni hat évet, Pethő Sándor középutas hangvételét; a háború utáni kisgazda orientációjú időszakot; valamint a rendszerváltás körüli éveket, amikor a Hazafias Népfront lapjaként Pozsgay Imre védernyője alatt és politikai szándékainak megfelelően az újság kivételes szabadságot vívott ki magának. Ezt leszámítva a Nemzet kényszerű módon a mindenkori hatalom üzenőfüzete volt, utolsó három évében pedig egy feldühödött oligarcha bosszújának eszközeként jutott szusszanásnyi friss levegőhöz. 

Ha innen nézzük, rendben van tehát Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető megszólalása, hogy a lap hagyományai tükrében »méltányos és igazságos« lenne, ha ők most újraindítanák. A hatalmuk megvan hozzá, a pénzünkből is jut bármire, amit ők fontosnak tartanak, valóban, miért ne csinálhatnának még egy kormánylapot, ha most pont erre van gusztusuk? Akár Magyar Nemzet néven, ha úgy tetszik.”