Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország

„Urfi Péter már hónapokkal a kétharmados Fidesz-győzelmet eredményező választás előtt, januárban levezette, hogy a magyar politikában az ellenzék sem igazán pedzegeti, hogy ezt a kormányt választáson nem lehet legyőzni. Ahogy az lenni szokott a hibrid rezsimekben – amik már nem demokráciák, de még nem teljes diktatúrák –, eljátsszák a választást, aminek még tétje is lehetne, ha nem alakítanák úgy a szabályokat és az erőviszonyokat, hogy az szinte semmi esélyt sem ad az ellenzéknek.

Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy már a választási színjáték sem tabutéma. A magyar társadalom egyszerűen kényszeredetten benne maradt a szerepben, amiben eljátssza, hogy elhiszi, hogy ez még egy felvilágosult állam, egy modern társadalom, egy ténylegesen működő ország.

A színjáték – mint a világon a legtöbb új autokrácia esetében – a nemzetközi közösségnek szól: a vezetők egyszerűen sok esetben (legalábbis eleinte) nem akarják vállalni, hogy egy totális diktatúrával cikivé tegyék magukat, így – bár minden lehetséges módon megszegik a joguralom szabályait, és folyamatosan kiskapukkal élnek – kerülik a nyílt, formális elnyomást.

Ahogy a nemzeti díszletépítés rendszereiről szóló videóinkban is bemutattuk, a magyar államrendszer eleve felidézte a rakománykultuszt: amikor az 1940-es években amerikai csapatok mentek Vanuatura, a bennszülöttek megfigyelték, hogy az ott állomásozó katonák nem végeznek hasznosnak vélt munkát, a javakat repülőgépen kapják. Így a szigetlakók azt hitték, a külföldiek különleges kapcsolatban lehetnek az istenekkel, hiszen csak így juthattak ekkora gazdagsághoz. A bennszülöttek ezért bambuszból szimbolikus leszállópályákat és irányítótornyot építettek, és repülőgép-utánzatokkal próbálták odacsalogatni a rakományt szállító repülőket.

Ehhez hasonlóan nyugati mintára mi is felépítettük a demokratikus intézményeinket, de ezeket nem mindig sikerült vagy akaródzott megtölteni tartalommal. 2010 óta viszont már nem is próbálkozunk, a hatalom direkt kiüresítette az intézményeket, a fő szervezőelv a jogszabályok keretein belüli politizálás helyett a felülről vezérelt politikai akarat lett, méghozzá az élet egyre több területén.”