Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

A politikailag korrekt beszéd célja általában, ezt pontosan tudjuk, maga a hazugság.
„A politikailag korrekt beszéd célja általában, ezt pontosan tudjuk, maga a hazugság. Úgymond szebbé hazudni valamit, elfedni az igazságot. A politikailag korrekt beszéd terrorjának a lényege, hogy akinek megtiltják bizonyos szavak használatát, egy idő után magával a problémával sem mer foglalkozni. Emlékezzünk vissza: a Kálmán Olga-féle műsorokban rendszeresen kijavították a vendéget, ha mondjuk véletlenül migránst mondott menekült helyett.
A politikailag korrekt beszédből adódó hazugságnak persze következményei vannak. Egy idő után már nemcsak a szavakat és a szavak mögötti értelmet kell eltitkolni, hanem a konkrét valóságot is. És amikor ez állami szintre emelkedik, az már maga az elmebaj.

Nem a píszí, hanem az elmebaj határait lépte át a francia állam azzal, hogy egy dzsihadista gyilkos ámokfutását nem hajlandó terrortámadásnak nevezni.”