A segítségnyújtás nem lehet bűncselekmény

„Egyértelmű politikai üzenet volt, hogy a Helsinki Bizottságnak adományozta a Wolf-díjjal járó pénzt. Ön és a testvére, Fischer Iván is komolyan veszi azt, amit az írástudók felelősségének szoktak nevezni.

A Tonhalle Düsseldorf emberi jogi díját pedig főigazgatóként Soros Györgynek ítéltem... Én inkább a sikeresek felelősségének nevezném, amit említett. Verdire szoktam hivatkozni, aki az összes pénzét és jogdíját a Casa Verdi művészotthonra hagyta. Azt írta, nagyon sokan ugyanolyan jók voltak, mint ő, csak ő volt a szerencsés. Elég szerény kijelentés, de van benne valami. Én is ugyanonnan indultam, mint egy afgán menekült, és ezer és ezer ember közül kaptam meg azt sanszot. De amikor tizenkilenc éves koromban Ausztriába mentem, ugyanolyan idegennek éreztem magam, és hiába segítettek sokan, rémes volt, hogy nem tudtam senkivel beszélni. Az, hogy ma a segítségnyújtást is kriminalizálják, olyan szégyen, ami ellen fel kell szólalni. Amit Trump és a magyar kormány csinál, az az emberi természetnek olyan mérgezése, amely ellen én egyedül ugyan nem tudok tenni, de amit megtehetek, azt megteszem.

Ha pár hónappal korábban beszélgetünk, minden tele lenne kék plakátokkal. Akkor is van értelme tenni, ha végül úgyis a tömegpszichózis győz?

Ahogy a közmondás tartja, egy gentleman csak veszett ügyért harcol. Még azt is tudom, hogy a tiltakozásom is őket segíti, mert mondhatják, hogy na ezt is megvette a Soros. De már a római jogban is ott volt, hogy minden embernek joga van a védelemre, és arra, hogy felvilágosítsák őt. Minden vallásban ott van a tanítás, hogy adjunk a szerencsétlennek. De ha egy kormány azt mondja, hogy a fuldoklót nem szabad kihúzni a vízből, azt nem szabad elfogadni. Viszont a populista politikusok rájöttek, hogy ezzel lehet szavazatot szerezni. Mert ha azt mondják, hogy nem szabad pénzt adni a koldusnak, az emberek megkönnyebbülnek, hogy akkor nem kell.”