„Ebben a balliberálisok által diktatúrának hazudott szerkezetben, amelyikben a materialisták által annyira kedvelt tények, illetve a számok mind-mind egyre nagyobb létbiztonságról, az ország gyarapodásáról, és a kormányt támogató polgárok jó közérzetéről tanúskodnak, itt is megvan a hangos és dühös kisebbség. Kicsi az ország, nagy a bánat – énekelte szegény megboldogult Cipő a Republikból. A mindig is lázadó létformát megjelenítő rockzenészi gondolatok azonban soha nem csúsztak le arra a szintre, amit ma a beteg lelkű magyar ellenzék vizionál.
Kicsi az ország, nagy a diktatúra, rikácsolják, bárhol is járjanak, a legfülsértőbben Brüsszelben. A Magyarországot lépten-nyomon feljelentő, a szülőhazáját folyamatosan gyalázó Niedermüller Péter, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Szanyi Tibor meg a többiek egyszerű hazaárulók. Ki tudja, milyen érdekek által vezéreltetve, ahol tehetik, köpködik a hazájukat. Arra az ellentmondásra magasról tesznek, miszerint, ha itt valóban diktatúra lenne, mint ahogy volt is 1945 után közel fél évszázadon át, ők nem is lennének, mert nem lehetnének. Vagy az ÁVO, vagy Kádár valamelyik nemzetbiztonsági szervezete az első gyalázkodó szavuk után eltüntette volna őket. Az öntudatos hazaárulók legújabb, lépten-nyomon hangoztatott tétele, hogy vége a migrációs válságnak, nincs mit erről beszélni. Igen, nálunk nincs ilyen válság.
Azért például, mert az ország felelős vezetői gyorsan felismerték a veszélyt, megépítettük a déli határkerítést, amellyel egyrészt magunkat, de leginkább a magát fejlettnek vélő Európai Uniót védtük meg a korábbiaknál jóval nagyobb létszámú és durvább migránshordáktól. Arrafelé, ahol Niedermüllerék hazudoznak, Brüsszelben az Európai Unió hozzájuk hasonlóan idióta tisztviselőinek még mindig nem esett le a tantusz, mekkora biztonsági kockázatokat is hoznak be magukkal ezek az agyba-főbe pátyolgatott, keletről és délről betörő erőszakos bandák.”