A tudás dinamikája és a nemzeti perspektíva reménytelensége

„A modernizáció logikájának támadását semmi sem bírja ki. A globalizáció következmény, nem eltervezett folyamat, amelynek ellene lehetne szegülni – hiszen eleve nem is ő az »ellenség«. A nemzeti és állami cirkuszolás valamilyen új uralkodó réteg aktuális propagandájában felmutathat milliszekundumnyi sikereket, de a tudás és a pénz függvényével szemben elkerülhetetlenül mindig néphülyítésnek bizonyul. A tudás és a pénz, és nyomukban a technológia, évezredek óta kisebb-nagyobb birodalmak százait és ezreit erősítette vagy döntötte romba, és mióta – az ún. felvilágosodással, valójában a deszakralizációval és az immanens emberi logika győzelmével – kettős, egymást erősítő spirálban egyesültek, exponenciális erővel hatnak az emberi társadalmakra, aminek éppen a következő fordulatát várjuk a mesterséges intelligencia és a negyedik ipari forradalom beköszöntével.

A nemzeti hiszekegy ehhez képest efemer dolog, és bármennyire látjuk a szépségét (ez egy nagyvonalú beszúrás), csodálkoznék, ha 2040-2050 táján még bármilyen jelentősége lenne. A nemzet erős identitásképző erő, de minél fejlettebb egy nemzet, annál kisebb ennek az erőnek az etnikai, archaikus, pláne xenofób tartalma. Ma éppen a hullámhegyét látjuk ez utóbbinak, de ez is csak reakció a globalizáció (azaz a pénz és a tudás, illetve nyomukban a technológia) átrétegződésére a világban. A világ népeinek nivellálódása, az anyagi és szellemi koncentráció új csomópontjainak kialakulása semmit nem változtat a modernizáció alapstruktúráján. A megtévesztett népeknek, mint a magyar, abban reménykedni, hogy az etnikai identitás bármit módosít az elsöprő logikán, éppen az, aminek az uralkodó rétegük szánja: megtévesztés, pacifikálás, kifosztás. Idola fori.”