„A 2010 óta erős felhatalmazással rendelkező politikai hatalom mindent megtett azért, hogy úgy tűnjön, foglalkozik a devizahitelesek problémájával.
Első intézkedései egyike a végtörlesztés lehetőségének biztosítása volt. Kiknek segített ezzel? Azoknak, akiknek nem jelentett nagyobb gondot egy összegben visszafizetni a hitelt. Ugyanakkor, akik erre nem voltak képesek, azokra háríthatták át a bankok a végtörlesztés miatt keletkezett veszteségeiket. Az »eszközkezelős«, »árfolyamgátas« és a »forintosító« mutatványos kormányzati megoldás sem oldotta meg teljesen a problémát, mint ahogy az ócsai telepen néhány tucat családnak teremtett látványos megoldás sem. Még propagandának is siralmas volt az ócsai projekt, de a kivitelező holdudvari cégek jól jártak a drága látványberuházással.
A 2014-es önkormányzati választások előtt a kampányban még azzal szédítették a devizahiteleseket, hogy a forintosítással megteremtik a felvételkori árfolyamon való elszámolás lehetőségét, aztán a győzelem után mégis szelídültek a korábbi ígéretek: akkori napi árfolyamról szóltak a szerződések. Horvátországban e törvénysértő szerződéseket semmissé nyilvánították, a bankokat pedig elszámolásra, sőt kártérítésre kötelezték.
Sajnálatos módon a társadalom nem fogott össze a becsapott devizahitelesekért. Ha milliók vonultak volna utcára, jogállami megoldást követelve a banki csalásra, ki lehetett volna kényszeríteni a tisztességes jogállami döntést. Időben fel kellett volna ismerni, hogy a kormány csak látszólag állt az adósok mellé, valójában mindvégig a bankrendszer érdekeit tartotta szem előtt.”