Arról már az elmúlt hetekben terjengtek hírek, hogy Orbán és Simicska már a választásokat megelőzően kiegyezett egymással.
„Nem gondolom, hogy hitelt kell adnunk minden pletykának, az azonban kétségtelen: a G-napon meghirdetett háború nem Simicska győzelmét hozta. Vagyona az azóta eltelt időszakban jelentősen megcsappant - bár így is maradt bőven –, befolyása pedig elillant. A médiabirodalom semmit nem segített, hogy legyőzhesse a Fideszt. Márpedig ez volt a legfőbb vágya, és ebben erősen hitt is. Meggyőződéssel állította, hogy a Jobbik lesz a választás nyertese, a Fidesz pedig mehet majd a süllyesztőbe, Orbánnal együtt. Fordítva történt.
Most úgy tűnik, hogy Simicska Lajos, a rendszerváltás legsajátosabb figuráinak egyike, mondhatjuk úgy is: legellentmondásosabb személyisége azzal a döntéslével, hogy minden vállalkozását eladja, végképp lelép a magyar közélet színpadáról. Személyes jelenlétével eddig sem tüntetett, rejtőzködő háttéremberként beszélt róla mindenki. De: mindenki beszélt róla. Mint olyasvalakiről, aki az egyetlen méltó ellenfele a volt iskola- és kollégiumi társnak. Kezdetben még a Fidesz-rendszer agyaként említették nevét; ő találta ki a rafinált, látszólag törvényes pénzszerzési módszereket, és ő tanította meg mindenre Orbán Viktort. Együtt gazdagodtak: ő, Orbán és a Fidesz.
Mert az elvitathatatlan volt tőle, és ezt az immár háromszoros miniszterelnök is mindig szem előtt tartotta: az egyéni gyarapodás mellett legalább olyan fontos a pártjuk anyagi biztonsága. (Hahó, ellenzék!) A szakítás után biztosra lehetett venni: egyszer csak előáll Simicska az információs atombombával, amellyel végképp leteríti a barátból ellenséggé vált Fidesz-elnököt. Aztán kiderült, nincs ilyen atombomba, vagy ha van, nem elég hatékony. A volt pénztárnok a G-nap után már féltette – nem is annyira a saját, mint inkább a családja – biztonságát.
Hogy ez a félelem jogos volt-e, vagy sem, ki tudja. És ki merné kijelenteni, hogy ez inkább volt paranoia, mint valódi veszély? Nyilván megvan a maga logikus magyarázata annak a lépésnek, amelyre most elszánta magát. Hogy ebből következik-e az, hogy soha többé – ki tudja? És hogy ők ketten tényleg megegyeztek-e (bár ez az alku inkább nevezhető fegyverletételnek), arra sincsen most még válasz. Mint ahogy arra sem, hogy ennek a virtuális kézfogásnak az-e a következménye, hogy a vagyon Mészáros Lőrincre száll, Nyerges Zsolt pedig csupán egy közbeiktatott lépés.
Volna benne realitás; elvégre Mészáros nem Simicska. Orbánnak pedig már Mészárosokra van szüksége.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Ezek a hírek vitték a húsvétvasárnapot a Mandineren.
Mi magyar nagystratégiát építünk külföldön, ők a külföldi cégeket segítenék előre Magyaroszágon.
A politikus szerint nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni.
Philip Pilkington szerint „semmi szükség vad összeesküvés-elméletekre”, a napnál is világosabb, hogy mi történt.
Ha kihirdetik a szükségállapotot és elhalasztják a választásokat, akkor viszont elvész ennek a reménye és a folyamatok kiléphetnek a politikai rendszer jogi-politikai keretei közül, jöhet az erőszak és Magyarországtól az összes még meglévő uniós pénzt megvonnák.
Ők a következők.
Be kellene tartani az EU-val kötött szerződést, mely szerint kötelesek vagytok Szlovákia és hazánk irányába átengedni az orosz kőolajat.
80 percet kapott a magyar csatár a rangadón.
