A válási csúcs úgy a nyolc-tíz év táján járt, manapság a 14 év együtt töltött idő után mutatható ki a kiugrás. Interjú.
„A kapcsolatod cseréld, ne a társad – javasolja új, Házasság 2.0 című könyvének alcíme. Ez a felvetés ma szinte provokációnak minősül, nem?
A párterápiás rendelésemre sorban jöttek olyan negyvenes éveik közepén járó párok, akik 10-15-20 év házasság után fogalmazták meg maguknak: ez nem az, amire vágytam. Nyugodjak bele abba, hogy ez a házasság most már mindig ilyen középesen elviselhető lesz, vagy lehetne esetleg sokkal jobb – valaki mással? Azzal az eshetőséggel a legkevesebben számolnak, hogy ez a kapcsolat lehetne sokkal jobb – és erre utalok könyvem alcímében – ezzel a társsal úgy, hogy valamit változtatunk a kapcsolat működésén. Azokat a technikákat, módszereket adom közre, amelyek a terápiás folyamatokban sikeresnek bizonyultak. Az a jelenség, hogy a házasságok akkor mennek szét, amikor a gyerekek kirepülnek, mindig is létezett. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy mindig kértek segítséget a párok, illetve a felek régebben jóval előbb elengedték egymás kezét: míg az elmúlt évtizedben a válási csúcs úgy a nyolc-tíz év táján járt, manapság a 14 év együtt töltött idő után mutatható ki a kiugrás.
Sőt, Makay Zsuzsanna demográfus arról számolt be a könyvbemutatón, hogy friss statisztikák szerint a 2016-ban kimondott válások harmada közel húszéves vagy még annál is hosszabb házasságnak vetett véget. Akik már leéltek húsz-egynéhány évet – közel negyedszázadot! – egymás mellett, miért nem gondolkoznak úgy, hogy ami még hátravan, már guggolva is kibírják?
Az életszínvonal növekedésével csökken az egymásra utaltság érzése. Bármilyen csúnyán hangzik is, azt gondolom: ma nagyon sok pár megengedheti magának a válást. Megengedheti, hogy ne kelljen csak az egzisztenciális nyomás miatt együtt maradni. Amikor a gyerekek kirepülnek, sokan elég fiatalnak érzik még magukat ahhoz, hogy megnyomják a »reset« gombot és megtalálják a boldogságot valaki más oldalán. Megfordult a rendelőmben olyan, hetvenes éveiben járó pár is, akik úgy gondolták: még joguk van boldognak lenni, még joguk van valaki más oldalán beteljesíteni az életről szőtt álmaikat. És bizony még ilyen idős korban is kacérkodnak a válás gondolatával.
Az olyan, örökbecsűnek tartott mondások, mint hogy »ez az élet rendje«, ma már nem érvényesek?
Ez a kifejezés azt sugallja, hogy a házasság önmagában is olyan érték, amiért érdemes küzdeni. Azok közül viszont, akik feladják, sokan úgy gondolkoznak, hogy a házasság akkor érték számukra, ha valami plusz hozadéka van. A könyvben taglalom, hogy mi a különbség a szerződés és a szövetség között. Manapság sokan kötnek házassági szerződést, amihez addig tartja magát az ember, amíg megéri neki. A szövetség viszont akkor is köt, amikor éppen nem éri meg megtartani. Ebben a tekintetben az emberiség két részre osztható: van, aki még mindig szövetségként tekint a házasságra, más viszont inkább szerződésként. Vagyis, addig tartják magukat hozzá, amíg megéri.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A riporter szerint már az elképesztő, hogy a balos szervezet szerint jelenleg nincsen ennél fontosabb dolga az Európai Tanács elnökének.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Kusovszky Imréné elkezdett utánaszámolni, és a Tisza-csomagban eddig mintegy 30 ezer forint havi mínuszt egészen biztosan talált, amit a nyugdíjasok zsebéből vennének ki.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
A miniszterelnök beszélt a nemzetközi helyzet változásáról, az orosz-ukrán háborúról, a kampányról és a Szőlő utcai ügyről is.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
