Ha a barátod Orbán, beszélhetsz, ha nem, kussolj

„Hiszen, hogy ismét Szőcsöt idézzem:

»Nem minden nemzettársunk magasan képzett politológus vagy esztéta, a kormányzatok megpróbálnak minden egyes választóra hatni, a leghatásosabbnak remélt eszközöket vetve be, hogy meggyőzzék őket, a tömegeket arról, mi a helyes.«

Amiben a legveszélyesebb, ha ez az ütvefúró-technika kitartással párosul, elérhető, hogy ami addig kőfalnak (kőbe vésettnek), morális alapértéknek tűnt, lerombolható, kikezdhető. Ha buldózerrel nem ment, akkor majd kövenként.

Gyerekek kellenek, terelhetőek. Szőcs, miként a barátja, Orbán is kegyekben és lekenyerezésben gondolkodik. Elborzadtam, amikor jóságának bizonyítékaként említette, hogy ő tudta, hogy egy bizonyos szerző nem él jól, ezért személyesen ösztöndíjat ajánlott neki. És a szerző ezt nem merte elfogadni. Nehogy a liberális barátai elítéljék emiatt.

Fel sem vetődik Szőcsben, hogy a szerző nem emiatt utasított vissza egy ilyen ajándékot. (Ismerem az illetőt, legalábbis egy ilyen megkeresett szerzőt ismerek.) Hanem mert esetleg úgy gondolja, demokráciában nem kegyekkel, bonbonokkal és személyes apanázsokkal kellene művészt venni, hanem átlátható kultúra-finanszírozással, tiszta pályázati rendszerrel, a művész értékét nem törleszkedési képességeiben mérve.

Van művészi szabadság, igen: bizonyos művészeknek van szabadsága. Szőcs szájából természetesen gurult ki, hogy van olyan viszonyban a Főnökkel, hogy az elnézi neki a viccelődést. Vagyis: aki nincs ilyen nexusban az első számú vezetővel, az inkább a hallgatás művészetében jeleskedjék.”