Mi lenne a progresszívok B-terve?

2018. július 30. 19:26

Orbán tradicionalizmusa a legmagyarabb magyar világnézet alapján áll.

2018. július 30. 19:26
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

„Egyáltalán, el kellene dönteniük, akar-e itt még valaki komolyan vehetően gondolkodni a progresszív politikáról, vagy tényleg megrekednek a nagyon kínos Orbán-bashingben.

Szóval, a NER ötödik hadoszlopa lehet olyan, amilyen, de még mindig több politikailag értékelhető gondolata van, mint a hagyományos balliberális elitnek. Két dolgot a végére. Egy, a progresszívokat nem bántani akarom, hiszen sok jeles ember osztozik a sorsukban, inkább – már jó ideje – ébresztgetni. Kettő, ami a szembenézést illeti – hadd előlegezzem meg ezt a kérdést –, én már megtettem: nem hiszem, hogy a saját pártomból akár középtávon is kisülhetne valami a magyar etnikum képességei által meghatározott országban. Ezen kívül többször és koherensen szembenéztem ezen a blogon azzal is, hogy a nyugatias konzervativizmusnak miért nincs itt tere; végül pedig azzal, hogy ritkábban publikálok, elismerem, hogy Orbán tradicionalizmusa – amennyiben az urak, az államszolgák és a jobbágyok országában úgy politizál, ahogy ennek az országnak a képességei szerint megfelel – a legmagyarabb magyar világnézet alapján áll, és ebben a közegben – a kritikán és az értelmiségi csevejen túl – nem tudok releváns lenni. Mindezzel összhangban nem hiszem már, hogy középjobb modernizáló pozícióból legyőzhető a Fidesz; ha nem esik szét előbb, legyőzni vélhetően csak egy baloldali populista erő fogja. Az meg erősen kérdéses, hogy ez megérné-e.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alaposmérlegelés
2018. július 31. 19:32
Tényleg nem saját kútfő, innen idézek valakit (bocsi a szerzőtől): ..." amikor a hülyeség szorgalommal párosul"
tango47
2018. július 31. 16:41
"...végül pedig azzal, hogy ritkábban publikálok, elismerem, ..." Úristen! Ha ez a ritka, milyen a sűrű? Óránként egy tanulmány?
Tatulus
2018. július 31. 13:20
Beteg ez az ember! Elmebeteg! A "pártja" tagja - olyan is!
Megtalálta
2018. július 31. 11:53
Ahha, posztfeudális, napersze. Mucsa van itt kérem, más magyarázat nincs. Tényleg problémák vannak itt bizonyos képességekkel. Nem is gondolná ez az ember, hogy mennyire...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!