A család fészek, szentesített helyzet

„Mit eredményezhet a házassági szövetség változása rövid és hosszú távon? 

Benda József A szakadék szélén című könyvében 2016-ban leírta, a családok nagy része ma a házasság szentsége nélküli kötésben él, a gyerekek tizenhét százaléka már ilyen »családba« születik. Növekszik a szinglik aránya is, a huszonöt-harminc év közötti fiatalok negyven százaléka még nem élt párkapcsolatban, s tíz éven belül a nők közel kétharmada házasság nélkül fogja leélni az életét. 

Mennyire befolyásolja a népesedés ügyét, a nemzetlétet a nemi szerepek és a család erodálódása?

Annak megértéséhez, hogy idehaza milyen károkat okozott már korábban is, vissza kell mennünk a Rákosi-korszakig, amikor a gyárakban, földeken agyondolgoztatott, anyaszerepéből kényszerűen kimozdított nők kapcsolata együttléthiányossá vált gyermekeikkel. Ezáltal az alapvető, biológiailag megalapozódó kötődési, idegrendszeri minta sérülhetett a gyerekekben. Akinek bizonytalan a kötődési alapprogramja, sokkal nehezebben tud később ragaszkodni, szeretni, elköteleződni, hűségesnek lenni. A másik véglet a Ratkó-korszak volt, amikor sok gyermek született, de ugyancsak hiányoztak az anyasági szerepfeltételek. Ezen csak a hároméves gyes enyhített valamit később. Nehezen, vagy nem is pótolható, amit a korai szakaszban nem kap meg a gyermek. Konrad Lorenz, a klasszikus összehasonlító magatartáskutatás úttörője írta le az öröklött, úgynevezett kiváltott mechanizmust, amelynek lényege, hogy a fejlődésnek több szenzitív fejlődési szakaszában életre szóló mély bevésődéseknek, imprintingeknek kell keletkeznie az agyban. Ha nincs meg a kulcsinger, akkor egy genetikai potenciál, képletesen szólva nem lesz felébresztve Csipkerózsika-álmából. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink szülők legyenek, a felnövekedés időszakában meg kell kapniuk a jövendő, megfelelő viselkedés kibontakozásához szükséges anyai, apai, szülői kulcsingereket és viselkedési mintákat.

Köztudott, hogy mélyen hívő. Milyen segítséget nyújthatnának az egyházak a fiataloknak, hogy családot alapítsanak? 

Az egyházak le vannak maradva a segítségnyújtásban, a kommunikációs felkészültség terén. A fiatalok nyelvén kellene kommunikálniuk, az általuk használt internetes fórumokon, sőt kizárólag velük foglalkozó eseményeket rendezni, emellett olyan lehetőségeket teremteni, ahol a fiatalok kulturáltan megismerkedhetnének. Szükséges volna segíteni őket a felnőttségre felkészülésben. Itt visszatérnék arra amiről korábban is beszéltem, tizenöt-húsz éves kor között elengedhetetlen kialakítani a fiataloknak a jövőre vonatkozó terveit, céljait. Meg kéne fogalmazniuk az életük értelmét, hogy mi végre élnek, mi a dolguk a világban, merre tartsanak és hogyan éljenek, hogy igazán szeressék és tovább is vigyék az életet.”