Elveszett, de megtaláltatott

„Sosem tudhatjuk, mi lett volna, ha Gera Zoltán élete máshogy alakul. Ha gyermekkora kevésbé zaklatott, ha nincs kallódás, drog, ha korábban robban be az élvonalba, ha máshová születik, ha más korban lesz magyar válogatott – talán a Fradi után egy európai sztárcsapat igazolta volna le, talán sokkal elismertebb európai labdarúgó, luxusautóval furikázó, sokak által irigyelt milliomos lehetett volna. Talán és ha – ez a kettő nincs a történelemben, egy valami azonban biztos: ha Jézus Krisztus nem nyúl utána, akkor –ahogyan ő maga fogalmazott – nemhogy labdarúgó, de rendes ember se lett volna. Mert lehetett volna másként: hajléktalan, fiatalon elföldelt, senki által nem ismert, elveszett, tönkrement, tönkretett élet. De az Örökkévaló másként gondolta. Úgy hiszem, ez a valódi kincs és igazi öröm: Gera Zoltán –csakúgy, mint sokunk- elveszett, de megtaláltatott. Ezért egyedül Istené a dicsőség!

Mindenki felett eljár az idő, a fiatalság pedig nem érdem, csupán egy múló állapot. Éppen ezért nagy ajándék, ha valaki megérti, mikor kell abbahagynia. Nagy áldás, ha valaki méltóképpen, tisztességgel tudja letenni a lantot, futballcipőt, ha kell, azt a palástot vagy egyenruhát, ami addig az életet, a mindennapokat jelentette számára. A mindennapokat, az életünket jelentő hivatás befejezése ugyanis nem azt jelenti, hogy vége az életnek, sokkal inkább azt, hogy folytatódik minden – másként. De ebben a másként történő folytatásban is lehet békességet és elfoglaltságot találni, gyönyörködni, másoknak örömöt okozni, egyszóval: szolgálni. Éppen ezért számomra ez a tiszteletreméltó visszavonulás Gera Zoltán pályafutásának megkoronázását, egy új, talán még sikeresebb karriernek a kezdetét jelenti.

Kedves Zoli, Kedves Gerzson, köszönünk mindent. A győzelmeket és a gólokat, az alázatot, a győzni akarást, a példát. Kívánjuk, hogy életed továbbra is az Urat szolgálja, úgy, ahogyan Ő jónak látja! Ő áldjon meg további életedben, reménység szerint szeretett csapatunk, a Ferencváros közelében! Hajrá Fradi!”