A Jobbik lánfűrésze üresbe kapcsolt

2018. június 10. 14:41

A Jobbik ma a néppártosodás és a radikalizmus között őrlődik.

2018. június 10. 14:41

„Azzal még soha nem nyert országgyűlési választást párt, hogy mások ötleteit ollózta volna össze, ehhez annál sokkal több kell. A Fidesz 1998–2002 között bebizonyította, hogy pénzügyi fegyelemmel, jól célzott intézkedésekkel, fejlesztésekkel ki lehet törni a gazdasági válságból, így minden nemzetben gondolkodó ember és szervezet, a még képlékeny Jobbik is melléjük állt 2002-ben. 

A Jobbik ma a néppártosodás és a radikalizmus között őrlődik, holott az előbbihez nincs meg a tömegbázisa, ez az irány Vona Gábor bukásához vezetett, az utóbbi viszont biztos bezárkózást jelent egy középpárti keretbe. Ennek a dilemmának a feloldása és hatása a párt szétforgácsolódása, amit a személycserék is mutatnak. Mivel a Jobbikot az alapítók elhagyták, vagy – mint Toroczkai Lászlót – tisztségeiből teljesen kiszorították, ráadásul az elhibázott arculatváltás felhígította a párt identitását, a szervezet lelki értelemben is kiürült. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a párt magára találjon, ha ez egyáltalán még lehetséges. A Jobbik belső válságának legnagyobb okozója azonban a visszaigazolt sikeres és eredményes kormányzás. A kormánypárt tapasztalt és rutinos, és némi szerencsével még több cikluson keresztül is vezetheti az országot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
terra
2018. június 11. 19:42
A láncfűrész pörög az Alfahír kommentszekciójában is. Egymást fűrészelik a megzavarodott jobbikosok.
Válasz erre
1
0
cutcopy
2018. június 10. 20:19
"a még képlékeny Jobbik is melléjük állt 2002-ben." Igen, de aztán a Jobbik csalódott a Fideszben amíg az nyolc évig ellenzékben volt.. )
Válasz erre
1
0
Petkó Zsigmond
2018. június 10. 16:43
A Jobbik lánokat fűrészelt??? De most abbahagyták? Vagy mi?
Válasz erre
7
1
Berecskereki
2018. június 10. 15:44
A Jobbikból lesz a kétlikú cicapárt. ;-)
Válasz erre
21
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!