Mire elég Tordai Bencéék öncélú és önfeledt orbánozása az állampolgárok szolgálata helyett?
Tordai Bence, a Párbeszéd újdonsült képviselője és szóvivője már nem az első alkalommal turnézza körbe a teljes ellenzéki sajtót azzal, hogy nem képes a házszabálynak és az előírásoknak megfelelően viselkedni az Országgyűlésben. Márpedig Tordai, és az őt rendre pajzsra emelő balliberális sajtó viselkedése színtiszta megtestesülése a magyar ellenzék válságos helyzetének: jobbítás helyett bosszúvágy, konstruktív kritika helyett sértettség,
hatja át a képviselő megnyilvánulásait.
De ne szaladjunk ennyire előre, és lépjünk vissza tavaly áprilisra, mikor is a jelenleg az akkor még párbeszédes szóvivőként tevékenykedő Tordait Kövér László „örökre” kitiltotta a parlamentből. Nincs is ennél csodásabb ok egy jóízű diktatúrázásra, avagy „házmesterezésre”, és valóban, Tordai, mint a házelnök újabb „áldozata”, ekkor tett szert – legalábbis az ellenzéki sajtó körében – országos hírnévre. Arról viszont sokan megfeledkeznek, hogy a szóvivő mivel is vívta ki Kövér – egyébként még így is erősen vitatható – haragját:
Ekkor ugyanis az ifjú politikusjelölt a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájának ajtaján hirdette pártjának egyik tüntetését, olyan feliratokat ragasztva arra, mint „Putyin-csicska”, vagy „Hazaáruló”. Csak hogy érzékeltessük ezen kijelentések súlyát: a hazaárulás a magyar Büntető Törvénykönyv szerint akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel járó bűncselekménynek számít, aki pedig egy ilyen fogalommal öt perc hírnévért cserébe felelőtlenül és kellő indoklás nélkül dobálózik, az bizonyára nem érett meg arra, hogy a nemzet érdekét az ország házában képviselje. A csicskázós szóhasználat pedig mindig méltatlan az Országgyűléshez, akár kormányoldali, akár ellenzéki részről hangzik el.
Bárki dolgozószobáját pedig ilyen fél, negyed-, vagy tizedigazságokat tartalmazó kijelentésekkel teleplakátolni pedig szintén semmivel sem kevésbé méltatlan, mint az, amikor kormánypártiak a számukra nem szimpatikus civil szervezetek irodáit matricázzák fel.
És hogy hogyan is reagált minderre Tordai? „Persze, Bajusz, csak így tovább, előre a putyini úton! De abban biztos lehetsz: elégtételt veszünk!” – mondta tavaly áprilisban, csaknem egy évvel Orbán elhíresült elégtételes beszéde előtt. Ám természetesen
persze csendben tegyük hozzá, Tordait és a fél százalékos Párbeszédet a mai napig nehéz lenne komolyan venni egy ilyen fenyegetőzés után.
Ilyen előzményekkel szerzett hírnevet, és jutott vissza mégis a parlamentbe Tordai Bence, ahol – jól gondolják – ott folytatta, ahol abbahagyta. Május elején rögtön első parlamenti felszólalásában letegezte Orbán Viktort és a fideszes képviselőket, amikor pedig az ülést vezető Latorcai János – rendkívül helyesen – emlékeztette Tordait arra, hogy a magyar Országgyűlésben nem megengedett a tegeződés, a képviselő csak cinikusan annyit vágott a házelnök fejéhez, „ha ezen múlik, akkor mostantól »önöződni« fogunk”.
Tordai aztán igazán lendületbe jött: június elején már azt sem volt hajlandó elismerni, hogy Orbán Viktor Magyarország legitim módon megválasztott miniszterelnöke – legalábbis erre utal az is, hogy „úgynevezett miniszterelnökként” hivatkozott Orbánra. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: ha Orbán Viktor csak „úgynevezett”, akkor kicsoda Magyarország valós miniszterelnöke Tordai Bence szerint? Mintegy 2,5 millió választópolgár igenlő szavazata után mégis milyen erős felhatalmazásra van szüksége valakinek arra, hogy a Párbeszéd képviselője is elismerje legitim kormányfőként? Vagy egyáltalán: ha Orbán csak „úgynevezett miniszterelnök” lehet,
a Párbeszéd képviselőcsoportja is legfeljebb „úgynevezett frakciónak” nevezhető,
miután a liberális Bősz Anett kilépése után jobb híján az eredetileg függetlenként induló Mellár Tamásnak kellett kimentenie a legkisebb ellenzéki csoportosulást.
Persze a parlamentben bármely képviselőnek minden joga megvan égetni magát, ezen jogával pedig hétfőn Tordai ismét élni kívánt: annak ellenére, hogy a házszabály egyértelműsíti, hogy az interpelláltat hivatalos tisztsége szerint kell megszólítani az Országgyűlésben, a képviselő ezúttal csak pártelnökként volt hajlandó hivatkozni a kormányfőre, majd később „úgynevezettminiszterelnöközött” egy jóízűt, és ennyiben maradt a felszólalása. Azon túl, hogy ez szimpla modortalanság (amit valószínűleg Orbán nem vett túlzottan a szívére), semmilyen értelemben nem szolgálja az állampolgárok érdekét, vagyis sehogyan sem felel meg annak, amire egy Országgyűlés, mint közvetlenül választott érdekképviseleti szerv hivatott.
Ugyanis Tordai egy aktuális, és nagyon is fontos kérdést vet fel, mikor arról beszél, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban mennyi pénzt is veszíthet Magyarország. Csak éppen a párbeszédes képviselőnek már a hipotézise is hamis, amikor arról beszél, hogy „a Fidesz-rezsim” lopása miatt veszíthet 2 ezer milliárd forintnyi uniós forrást Magyarország, mivel a 2021-2027-es (egyébként még el sem fogadott) költségvetés célja a tervek szerint elsősorban nem Magyarország megbüntetése, hanem a közös határvédelem fejlesztése. Ám nem is ezzel, hanem inkább Tordai kínos, „pártelnökurazós” és „úgynevezettminiszterelnöközős” közjátéka miatt válik teljesen komolyan vehetetlenné a felszólalás. Miként lehetne egy olyan témában konstruktív választ adni, mikor Tordai egy fél százalékos párt képviselőjeként két percen át szócsatázik a házelnökkel azon, hogyan is illik az ország házában a kormányfőt megszólítani?
És itt vissza is térünk az ellenzéki politizálás válságához: jóllehet, az ellenzéki sajtó minden egyes alkalommal körbe fogja örvendezni „az Orbán-rezsim kirakatparlamentjében” „lenémított, elhallgattatott és elnyomott” Tordai Bencét, ám ezzel a Párbeszéd és az ellenzék egy árva szavazatot nem fog nyerni – arról nem is beszélve, hogy
egy ország parlamentjében a párbeszédnek az állampolgárok ügyeiről kellene szólnia,
nem annak megvitatásáról, hogy Orbán Viktort „pártelnök úrként” vagy „miniszterelnök úrként” szólítjuk meg.
Ez a politika egyetlen dologra lesz jó: az amúgy is végtelenül polarizált, lövészárkokban gondolkodó magyar társadalom további szétszakítására, a szűk Orbán-gyűlölő tábor megerősítésére, illetve a mérsékelt fideszesek végső elrettentésére. Ameddig Tordai és az ellenzék erre nem jön rá, addig egy közvélemény-kutatáson, Fidesz-győzelmen és kétharmadon nem szabad elcsodálkozniuk.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita több mint száz Tisza-sziget rendezvényen tartott eddig előadást, bár azt állítják, a Tisza Párthoz ennek ellenére sincs közük.
A Tisza Párt körül pedig a baloldali holdudvar képviselői bukkannak fel rendszeresen, noha tagadják, hogy együttműködnének Magyar Péterrel.
Egyre hangosabban üvöltenek, egyre elvakultabban hiszik el az egyre hajmeresztőbb idiotizmusokat és hergeléseket, amit a szektavezér produkál nekik.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának tájékoztatása szerint az orosz erők jelentős fölényben vannak élőerőben és haditechnikában is.
A korábbi védő kihagyta számításából a magyar középpályást.
