„Még konkrétabban: ha egy újságra a kormányfő megharagszik, akkor ott nem csak a legnagyobb hirdető, a magyar állam nem hirdet a továbbiakban, hanem a politikai jelzésekre érzékenyen figyelő profitorientált magáncégek sem. Piaci indoka nincs, de nálunk az ismeretlen, ám a versenytársaiénál mindenképpen sokkal kisebb példányszámú Figyelő sokkal több hirdetést vonz a Heti Válasznál. Ha pedig a terjesztési bevételeket tekintve ígéretes, ám a hatalommal szembekerülő újság eladósorba kerül, akkor a potenciális vevőknek mindig a tudomására hozzák – anno a Népszabadságnál ugyanúgy, mint most a Válasz esetében –, mit kockáztatnak, kivel kerülnek szembe, ha az óva intés ellenére mégis a befektetés mellett döntenek. A »láthatatlan kéz« nálunk egészen mást jelent, mint a valódi piacgazdaságokban: nem egy elvont fogalmat jelöl, hanem egy létező személyt, aki egyre kevésbé tűri el, ha nem szólhat bele, hogy miről írnak az újságok.”