A szekértoló kifejezést értékeljük már át
A fővárosi liberális értelmiséget pedig csókoltatom, remélem még sok ilyen jó ötletük lesz, hogy miként rúgják tökön magukat.
A rezsim a lehető legkülönbözőbb többségek létrehozása és azok összekapcsolása révén kívánja magától értetődőnek, természetesnek láttatni, hogy nincs alternatívája.
„A többségi zsarnokság elképzelése első látásra fából vaskarikának tűnhet, hiszen száz-kétszáz éve még az volt a fontos cél szerte a világon, hogy a többségi szavazáson alapuló politikai rendszer – az egyszerűség kedvéért nevezzük demokráciának – lépjen mindenféle tiritarka önkényuralmak helyébe, ahol is valamely kisebbség gyakorolta a hatalmat mindenki más fölött. Magyarországon ma a többségi önkény érdekes hibrid formát ölt, amiben olykor logikus, olykor nem logikus módon egyszerre történik a szabadság és a szolgaság (az utóbbi egyre többször). Gond nélkül harsoghat gyűlöletkeltő hazugságokat a közpénzből fenntartott pártállami média, ám ezt még leleplezheti pár valamennyire szabad hírportál. Politikai okok miatt betilthatnak egy színházi előadást, de egy másik színházban nézők százai kacagják ki a diktatúrát. Néha minden azt mondja, hogy zsarnokság van, néha meg azt látjuk: nincs olyan, hogy minden.
Csodálatos 70-es éveink
A szabadság és szolgaság e hibrid rendszerének fontos eleme, hogy nem látszik természetes adottságnak, hogy mi a többség és a mi a kisebbség. Az, amit a rezsim kormányzásnak gondol – a közvagyon gyakorlatias fosztogatása mellett –, többnyire olyan témák csócsálását jelenti, amelyekben minden további nélkül a többségi vélemény élére állhatnak, legyen szó a feleségverést bocsánatos vétségnek tekintő vélekedésről, az otthoni pálinkafőzésről, a hungarikum ájuldozásokon át egészen Puskás Ferenc szentséges bal lábáig. Jól látható, hogy a diktatúra nem magától nő nálunk – a rezsim a lehető legkülönbözőbb többségek létrehozása és azok összekapcsolása révén kívánja magától értetődőnek, természetesnek láttatni, hogy nincs alternatívája.
A többség gyártásának legfontosabb eszköze nyilvánvalóan maga a Fidesz érdekeinek megfelelően megírt választási rendszer, mely révén a szavazatok kevesebb mint felével is lehet kétharmados országgyűlési többséget szerezni. De ilyen eszköz a versenytárs lehetőségeinek a csökkentése is – jó példa erre a hazai vidéki lappiac kormánypárti felszippantása. Itt hívnám fel a figyelmet a Szovjetunió Kommunista Pártjának elődpártja, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (OK[b]P) nevében szereplő zárójeles szóra, amelynek jelentése: többségi, ami persze nem volt igaz egyáltalán, de jól nézett ki a cégtáblán. Többséggeneráló módszer az is, ha az akadékoskodó ellenféllel elhitetjük: pórul járhat, ha kinyitja a száját. Régebben ezt Damoklesz kardjának nevezték, manapság amerikai szóval chilling effectnek; ilyenkor az illető éppen élhetne is valamilyen törvény adta jogával, de aztán valahogy mégsem él, és eközben a némaságot választó maga sem tudja pontosan, hogy mitől fél. Vagy kellene félnie. Médiakutatóként szinte hetente találkozom az elnémító önkénnyel, például amikor ilyen-olyan sajtóügyekről kérdező újságírók hálálkodnak, hogy beszélek velük, mert sok kolléga inkább elhárítja az érdeklődést, nem akarván veszélyt hozni a saját vagy kenyéradója fejére. Egy barátom vendég előadása épp ma maradt el, miután az illetékes egyetemi vezető a kollégát különféle kormánykritikus tartalmak szerzőjeként azonosította, majd összeaggódta magát. Később ez az önkéntes némaság ragadóssá válik, és hallgatási spirál lesz belőle, meg egyéb szigorlati kérdés a média szakon.”