Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Szófogadó kisfiú módjára a Jobbik megszavazta, amit a Fidesz leöntött elé az asztalra.
„Szófogadó kisfiú módjára a Jobbik megszavazta, amit a Fidesz leöntött elé az asztalra. Igen, a gránitszilárdságú alaptörvény hetedik reinkarnációját és a Stop Sorosként emlegetett jogalkotási katyvaszt is.
Minimum furcsa. Arról a Jobbikról beszélünk ugyanis, amelyik önmagát a legtökösebb ellenzéki pártnak, az egyetlen kormányváltó alternatívának tartja.

A jobbikos szavazatok csak szimbolikus jelentőséggel bírnak. Az újból kétharmados Fidesznek nem volt szüksége ellenzéki szavazatokra ahhoz, hogy hagymázas javaslatait átnyomja a parlamenten. Ettől még inkább érthetetlen az egész. A kormánypárt erőfölénye miatt az ellenzék nincs alkupozícióban, így az a feltevés, hogy a Jobbik kért (vagy kapott) volna valamit cserébe – ami esetleg összefüggésbe hozható az Állami Számvevőszék által kiszabott horribilis büntetéssel –, nem tűnik megalapozottnak. (...)
A kutyaszorítóban lévő Jobbik a nagy nemzeti kártyacsatában rossz lapot húzott. De ezért nem a lapjárást, hanem csakis saját magát okolhatja.”