Bank nélkül nem megy

„Így adott látleletet a maffiaállam terjeszkedésének öt évvel ezelőtti stációjáról Várhegyi Éva: »A takarékszövetkezeti szektor lenyúlásának 2013 nyarára megérő koncepciója már leplezetlenül mutatta meg, hogy az orbáni retorika szép szlogenjei (mint amilyen a 'nemzeti tulajdon', vagy a 'vidék' és a 'magyar ember' érdekei) üres szavak csupán«. Könnyen lehetséges, hogy 2018 nyarát felidézve viszont majd úgy emlékszik vissza a hazai bankrendszer mindennapjainak egyik legfelkészültebb kutatója, hogy az Orbán-Matolcsy tandem újabb jelentős lépést tett azért, hogy 2020-ra a szövetkezeti összefogás lehetőségétől végképp megfosztott takarékok - egy "nemzeti és magyar" tulajdonban lévő gigabankcsoport tagjaként - szolgalelkű kiszolgálója legyenek a pártvezér-kormányfő és a forint gyengülésével (végeredményben a felfelé kúszó inflációval) megbirkózni képtelen jegybankelnök önös érdekeinek.

Ha nem tartanánk attól, hogy minősítésünk rossz időket idéz fel, akkor ezt az ördögi tervet valójában nemzetietlennek és magyarellenesnek tekintenénk. Hiszen ha a takarékszövetkezeti tagságnak esetleg maradt még némi illúziója afelől, hogy a »magyar ember érdekének védelmébe« belefér-e néhány százezer ember kicsiny vagyonának elporlasztása, most végképp feladhatta a reményt. (Persze ne feledjük, hogy a takarékszövetkezeti mozgalom érdekeiért és fennmaradásáért mindig harcosan kiálló Demján Sándornak is beletört ebbe a bicskája.) A takarékok kistulajdonosainak az volt a »pechjük«, ami egyébként a szövetkezést az egyes kormányok politikai hovatartozásától függetlenül mindenütt élteti: hogy még olyan településeken is jelen vannak, ahol a nagyobb pénzintézeteknek ez nem kifizetődő.

A hazai - egyébként eredményesen működő - bankvilágban szinte mindenki biztosra vette, hogy egy 2018-as Fidesz-győzelem esetén az Orbán-Matolcsy-tandem számára a következő kilövésre szánt »nagyvadat« nem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyomában, a skandináv vagy a kanadai vadászmezőkön érdemes keresni, hanem a Nádor utcai OTP-székház elnök-vezérigazgatói dolgozószobájában, esetleg a kiemelt mérkőzések lelátóinak VIP-páholyában. A különbség ugyan máris látványosan csökkent a leggazdagabb magyarok élcsoportjának első két nagyvállalkozó tagja, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc között, de ahogy a közgazdászok mondják, »szerves fejlődéssel« esetleg még évek telhettek volna el addig, amíg a helycsere megtörténik. Lázár János kancelláriaminiszterként még csak Csányi Sándor lejáratásával próbálkozott (a nemzet uzsorásának titulálva őt), eredménytelenül. Az OTP és vezére vagyona ettől magát mit sem zavartatva, folyamatosan nőtt.

Így juthattak Orbán-Matolcsyék arra a következtetésre, hogy gyúrjuk egy konglomerátumba a takarékszövetkezetek (és az egykori FHB Bank) bázisán az állami Budapest Bankot a részben Mészáros érdekkörébe tartozó MKB-val. Ahhoz kétség sem fér, hogy ezt képesek végrehajtani. Mert Bertolt Brechttől tudjuk: »Mit számít egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?« Évi 20 milliárd forint a tét.”