A néppel, a párttal

„A 2006 őszén elnökké választott Vona Gábor volt az, aki a kilátástalan helyzetben lévő Jobbikot stabil középpárttá tette. Kezére játszottak a Gyurcsány-kormány elleni utcai zavargások, a felkorbácsolt indulatokat kihasználva létrehozta a félkatonai Magyar Gárdát. A markánsan szélsőjobboldali Jobbik – eleve meglévő antikommunizmusa mellett – heveny cigányellenességgel, antiszemitizmussal, homofóbiával növelte táborát. Aztán ugyanez a Vona Gábor volt az, aki a 2014-es parlamenti választás előtt óvatosan, majd egyre határozottabban igyekezett a néppártosodás meghirdetésével a politikai centrum felé vezetni a Jobbikot.

»Döntsd el melyik oldalon állsz!« – hirdette sokáig a jobbikos sajtó. A néppártosodás időszakában a barikád helyett a híd lett az új jelkép. Vona ekkor már arról beszélt, hogy a társadalom minden rétege között hidakat kell építeni. »A Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. Igen. Ez történt« – vallott a pártelnök 2016 nyarán. (...) A jobbikosok újabban a »demokratikus« jelzővel illetik pártjukat. A szélsőjobboldali múlt miatt azonban a Jobbik környékén nem hemzsegnek a makulátlan demokratikus előélettel rendelkező politikusok. Sneider hajdan – Roy néven – az egri bőrfejűek egyik vezetője volt, Gyöngyösi a nyelvbotlásnak minősített »zsidólistázós« beszéde révén szerzett kétes hírnevet. Furcsa belegondolni, hogy most ők ketten számítanak a Jobbikon belüli mérsékelt irányzat reprezentánsainak.

A parlamenti választáson a Jobbik egyetlen jelöltjét sem léptette vissza más ellenzéki induló javára. A kormányellenes tüntetők közben a teljes ellenzék együttműködését követelik. Szembe kell nézniük azzal, hogy erre pillanatnyilag még kevesebb az esély, mint abban az időben volt, amikor Vona Gábornak hívták a Jobbik elnökét.”