Döbbenet: a győztes győz a választásokon

Nem akar véget érni a vita a magyar választási rendszerről, amit antidemokratikusnak, igazságtalannak, túlságosan a győztest támogatónak titulálnak a fragmentált ellenzék emberei, támogatói. 

Nos, ezerszer leírtuk már, hogy a mostani magyar választási rendszerben könnyebb elindulni a választásokon (könnyebb összegyűjteni a minimum mennyiségű ajánlásokat),

Aki messze a legtöbb egyéni választókörzetben és a listás szavazáson is győzni tud, az – győzni fog. Akinek ez nem sikerül, az veszít.

Összehasonlíttatott a magyar választási rendszer számos másikkal, a csak listás hollandtól (az egész ország egy választási körzet, nincsenek egyéni körzetek) a britig, ahol „a győztes mindent visz”. Előbbi az egyetlen, amiben a Fidesz valószínűleg elvesztené mandátumarányát tekintve 50 százalékos többségét, de kevesebb, mint fél mandátummal. Utóbbiban a parlamenti helyek 85 százaléka az övé lenne. 

Az igazságtalan választási rendszert kiáltók körében láthatóan az igazságos választási rendszer az, ami a lehető legarányosabban tükrözi a „valódi választói akaratot”, azaz hogy minél közelebb van a mandátumleosztás aránya a pártok szavazati arányaival. Ha tehát a Fidesz a szavazatok 49,85 százalékát kapta, akkor a mandátumoknak is a 49,85 százalékát kellene kapnia. (Vagy nyilván az ehhez legközelebb esőt, mert embert felezni-negyedelni már az arányosság kedvéért sem lenne szép.)

Ehhez meg kellene szüntetni az egyéni körzeteket, és akár az egész országot egy listát körzetté alakítani. Ez esetben azonban a politikusok elszakadnának a valóságtól. A központi döntéssel központi listára kerülő politikusok nem konkrét, helyi régiókat képviselnének, nem konkrét embereket (persze, a „nemzetet”, a népet, lakosságot, ahogy tetszik), hanem csak a pártjukat. 

Másrészt: a demokrácia történelmileg nem az abszolút arányos választási rendszerről szól. Hanem a „győztes mindent visz” elvéről. Onnan indultunk. Nem az abszolút arányos rendszert „torzítja” az egyéni körzet, és a vesztes-kompenzációt a győztes-kompenzáció.

A győztes mindent visz elve is ugyanúgy igazságos a maga módján. Világos, átlátható, egyszerű, a britek és az amerikaiak ezt szeretik. 

Indokolt lehet persze a finomítása, mint nálunk. Na de azért ne üljünk fordítva a lovon! A németet mintául vevő magyar rendszer 1990 óta, a 2011-es kisebb módosításokkal is nem az igazságos arányosságot torzítja, hanem a legalapvetőbb demokratikus választási rendszert, a „győztes mindent visz” rendszerét tompítja, finomítja.