Beszéljünk végre a választás igazi tétjéről

„A nagy összefogósdit kiabálók, a koordinálás fetisiszták és a taktikai szavazásban hívők kényszeresen mindig arról beszélnek, hogy Orbán leváltása érdekében még az ördöggel is össze kell állni legalább egy szavazásra.

Nyilván a választási törvény belekényszeríti a szereplőket nagyon rossz kompromisszumokba, de ez sem mentesíthet minket, hogy meghúzzunk olyan éles vonalakat, melyekkel egyértelművé tesszük, hogy milyen jövőt képzelünk el Magyarországnak.

Ilyen éles vonal választja el például azon pártokat is egymástól, melyek érdekeltek a NER fenntartásában és azokat, akik valami teljesen újat akarnak építeni helyette. Felelős választóként nekünk kell eldönteni, hogy továbbra is fent akarjuk tartani a NER rendszerét, vagy magunk mögött akarjuk-e hagyni végérvényesen.

A NER fenntartása sok mindent jelent. Jelenti azt, hogy a közügyek kezelése, a fontos döntések meghozatala egy kis belső mag privilégiuma. Ez a szűk elit nem érdekelt abban, hogy a magyar emberek érdekeit képviselje, elsősorban az oligarcháiknak és saját maguk zsebének kedveznek feszt, legyen szó akár közbeszerzésekről, EU-s fejlesztési pénzek elosztásáról vagy bármilyen olyan ügyről, amiben közpénz van. Így ment ez a szoci kormányok alatt és így megy most a Fidesz alatt is. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a kétosztatú politikai váltógazdaság mindkét félnek megfelel. Közös üzletek, kis mutyi, nagy mutyi, a felszínen szidják egymást, miközben lent épp kezet ráznak a közös bizniszekre. A Fidesznek és az MSZP-nek elsődlegesen az a fontos, hogyha kormányváltás van, akkor egymást váltogassák rendre. Ez fenntartható és stabil rendszert biztosít nekik, gazdaságilag, hatalomtechnikailag és a többi. Semmilyen innováció, semmilyen friss ötlet, semmiféle törekvés arra, hogy a társadalom tényleg felemelt fejű európai polgársággá váljék. Ez a NER maga.

A NER pártjai pedig a Fidesz, az MSZP, immár a P-vel kiegészülve és a Demokratikus Koalíció. Meg vannak még kis baráti társaságok, akik valamiért pártnak hiszik magukat. Ilyen a Bokros Lajos-féle MoMa például. Ezek nem rendelkeznek tagsággal vagy bármiféle társadalmi támogatással, egyedül Kálmán Olgában bízhatnak, aki heti rendszerességgel hívja meg őket esténként beszélgetni.

Velük szemben állnak a rendszeren kívüli pártok. Ez a négy párt ideológiailag eléggé különböző, sőt egyikük éppen nemrég vetette le magáról korábbi világnézetét. Ábécésorrendben a Jobbikról, a Kétfarkú Kutyapártról, az LMP-ről és a Momentumról van szó. Ez a négy társaság nem tartozik bele a rendszerváltás után mesterségesen létrehozott kétosztatú politikai érdekszövetségbe. Véleményem szerint csak rájuk érdemes voksolni, hogy valódi változás kezdődhessen.”