Mitől nemzetközi jelentőségű a magyar választás?

Politikai lemeztektonika: Globalizmus vs. lokalizmus a magyar választásokon

Az alábbi írásban a következő gondolatok kifejtésére teszek kísérletet:

– 2016 óta egyértelmű, hogy Nyugaton új politikai törésvonal emelkedik ki, valamennyi választás a globalizmus és a lokalizmus erői között dől el.

– nem csak globalizációról, vagyis egy társadalmi jelenségről, hanem globalizmusról, vagyis egy politikai ideológiáról is beszélhetünk.

– Ennek politikai ellenpontja a lokalizmus vagy a nemzeti szuverenitás ideológiája.

– Magyarországon 2010 után a kormányoldal elfoglalta és belakta a lokalizmus politikai térfelét, míg az ellenzéki erők kivétel nélkül a törésvonal túlsó oldalára sodródtak.

– A lokalizmus erői Európa több országában is előretörnek, de Magyarország helyzete különleges: itt van esély arra, hogy egy egyértelműen a globalizmussal mint politikai ideológiával (de nem a globalizációval, mint társadalmi jelenséggel) szembehelyezkedő politikai erő ismételt bizalmat kaphat a választóktól.

– Ebből következően az április 8-ai magyar választás a nemzetközi politikai tektonikus lemezek töréspontjában zajló – politikai értelemben vett – élethalálharc is.

*

Politikai tektonika

Magyarország a nemzetközi politika szemszögéből megkérdőjelezhetetlenül a Nyugat része. Ezt mutatja, hogy hacsak külső erő más fejlődési útra nem kényszerít minket, jellemző módon ugyanazon vagy hasonló politikai folyamatok zajlanak idehaza, mint az úgynevezett nyugati világban. De Magyarország a Nyugat egyik legkeletibb országa is. Ezt pedig az mutatja, hogy egyes folyamatok a többi nyugati országhoz képest viszonylag későn, míg más folyamatok a többi nyugati országot megelőzve fejtik ki hatásukat idehaza.

A magyar politikát vizsgálva jól látszik, hogy ez a törésvonal nálunk is döntő. Bizonyos országspecifikus tényezők miatt ugyanakkor már jóval korábban nyilvánvaló volt ennek a törésvonalnak a létezése. Jóval korábban, mint Nyugaton. Ebből következően az április 8-ai választás ennek a küzdelemnek már nem az első, hanem a többedik felvonása lesz.

S ezen a szemüvegen keresztül érthető meg a magyar választás nemzetközi jelentősége. Magyarország ugyanis ebből a helyzetéből következően a nemzetközi politikai tektonikus lemezek töréspontján fekszik.

Lássuk, hogy miért!

*

Mióta van globalizmus?

1846-ot írunk. Szó szerint gőzerővel zajlik az ipari forradalom. A politikai forradalom szele pedig a levegőben. Idehaza ezekben az években épül meg az első vasútvonal (Budapest-Vác), épül ki az első távíróvezeték (Bécs-Pozsony), s ekkor bocsátják vízre az első balatoni hajót, a „Kisfaludy” nevű gőzöst.

Mindeközben a brit szigeteken egy Richard Cobden nevű – ma úgy mondanánk – üzletember és politikus, akinek ma szobra is áll Manchesterben, s aki a szabad piac és a nyitott határok elvének nagy hatású képviselője volt, az egyik aktuális teltházas előadásán a következőt mondja. (Az eredeti történet innen, a fordítás innen.)

„Én már előbbre tekintek és látom, hogy a szabad kereskedelem szelleme, mely úgy hat az erkölcs világában, mint gravitáció az univerzumban, összekapcsol embert az emberrel, félretéve a faj, a hit és a nyelv ellentétét, és az örökké tartó béke kötelékével egyesít bennünket!”

A beszámolók szerint a beszéd óriási lelkesedést váltott ki ekkor, 172 évvel ezelőtt.

Most 2018-at írunk. S nincs új a nap alatt. A valamilyen formában egységesülő emberiség, illetve az eltűnő nemzetek helyébe lépő globális kormányzás és béke ugyan – az fenti előképek ellenére – sokáig csak a sci-fi irodalom és az utópiák visszatérő eleme volt, mára viszont úgy alakult, hogy nemcsak irodalmi téma, hanem konkrét politikai program is. A totális szabadkereskedelem eszméje, a határok lebontása és ezzel összefüggésben a globális migráció bátorítása, a nemzetállami politikai kompetenciájának leépítése és átruházása nemzetközi szervezetekre mind olyan folyamatok, amelyek egy egységesült, határok nélküli, „globális falu” kialakulását célozzák és ígérik. Ugyanaz az ígéret, mint 172 évvel ezelőtt.

Abban, hogy az ígéret megvalósulásához közelebb kerültünk-e, mindig is sokan kételkedtek. De ha jól körbenézünk, egyre jobban látszik, hogy manapság mintha megint egyre többen lennének azok is, akik szerint már önmagában a hangzatos céllal is komoly probléma van.

Legkésőbb a 2016-os világpolitikai események – vagyis a Trump-választás és a Brexit – óta a nyugati világban is elfogadott tény, hogy

Branko Milanovic világhírű közgazdász nagyhatású könyve óta azt is tudjuk, hogy az úgynevezett „Elefánt-görbe” alapján a globalizáció veszteseinek sorát egyrészt a nyugati középosztály tagjai alkotják, akik – szemben a globális elittel és a fejlődő országok feltörekvő középosztályával – az elmúlt néhány évtizednek gazdasági értelemben a vesztesei voltak. Másrészt, itt vannak azok a polgárok is, mutatják ki a legújabb tanulmányok, akik a bevándorlás és egyéb, elsősorban a globalizációval összefüggő kulturális hatások miatt a mindennapokban is átélhető módon identitásválságban, a nemzeti identitások meggyengülésétől szenvednek.

A globalizáció tehát egy régóta megfigyelhető jelenség, amelyet tudományos szempontból vizsgálhatunk. Mint fentebb láthattuk, ehhez csak arra van szükség, hogy belássuk, a globalizáció nem egy kizárólagosan pozitív vagy negatív eseménysor, hanem egy olyan folyamat, aminek nagyon komoly pozitív és negatív aspektusai, illetve győztesei és vesztesei is vannak. A globalizmus és a lokalizmus tehát nem más, mint egy politikai törésvonal.

*

De mi is az a politikai törésvonal?

Bár intuíció alapján mindenkinek van elképzelése arról, hogy miképpen néz ki egy politikai törésvonal, politikatudományi értelemben mégsem könnyű pontosan definiálni ezt a fogalmat.

A politikai törésvonal politikatudományi fogalmát Stein Rokkan és Martin Lipset alkották meg „Cleavage Structures, Party Systems, and Voter Alignments: An Introduction” című tanulmányukban. Vizsgálták például – számos más konfliktus mellett – a katolikus-protestáns ellentétet a vallásháborúk idején, a munkások és tőkesék szembenállását a 19. században, a mezőgazdasági termelők és iparosok ellentétét a gazdaságpolitika történetében, de az egyház és az állam szembenállását is az oktatáspolitika területén vívott dominanciaharcban is. Arra jutottak, hogy a politikai törésvonalak lehetnek területi vagy kulturális jellegűek, illetve úgynevezett funkcionális törésvonalak is. Előbbire jó példa a többségi nemzet és a kisebbségek összeütközései, míg az iparosok és mezőgazdaságból élők, vagy a tőkések és munkások ellentéte az utóbbira példa. Előbbit valamiféle csoportidentitás jellemzi, utóbbit pedig inkább valamilyen gazdasági érdek és az e köré szerveződött ideológia.

Ha globalizmus vs. lokalizmus törésvonalat vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy abban mind a területi-kulturális, mind a funkcionális elem megtalálható.

Az eddig citált állításokkal egyezően látja a 21. század legfontosabb politikai ideológiai szembenállásának a globalizmus vs. lokalizmus kérdését az alábbi gondolatmenet. Ennek kiindulópontja annak felismerése, hogy az emberiség történetében a globalizációnak alapvetően két szakasza volt megfigyelhető.

Az egyik a 19. századra esett, s fő mozgatója az Egyesült Királyság volt. Ehhez a szakaszhoz, bár hozzájárult a globális gazdaság kialakulásához, egy határozott nemzetállami politika is társult. Ez utóbbi pedig leginkább azt célozta, hogy a brit korona és országai minél inkább ki tudják aknázni a bennük lévő gazdasági potenciált.

A 2. világháborút követően a globalizáció újabb szakaszába léptünk, ahol a gazdasági szempontokat ideológiai szempontok váltották fel. Az írás ennek alátámasztására azt a kétségtelenül kifejező példát hozza fel, amikor Clinton elnök támogatta Kína felvételét a Kereskedelmi Világszervezetbe, de kifejezte azon reményét is, hogy ez elősegíti az emberi jogok elterjedését a kommunista államban. A globalizáció második szakaszában tehát ugyanúgy domináns hajtóerő a gazdasági liberalizmus, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, mint korábban,

amely egyrészt a munkaerő szabad áramlását (globális migráció) támasztotta alá, másrészt a globalizáció kulturális megalapozását célozza. Ezen szakasz vonatkozásában tehát már nemcsak globalizációról mint jelenségről, hanem globalizmusról mint ideológiáról is beszélhetünk.

*

Globalizmus vs. lokalizmus – az antropológiai alapok

Többen állítják, hogy a globalizmus vs. lokalizmus politikai törésvonalnak antropológiai alapjai is vannak. Külön cikket szentelt a témának Jonathan Haidt, akinek írása is azzal indít, hogy a 2016-os év olyan világpolitikai jelentőséggel bír, mint 1989 a berlini fal leomlása, 2001 az USA-t ért terrortámadások vagy 2008 a gazdasági világválság kirobbanása miatt.

A 2016-os választási eredmények – amelyhez a szerző az osztrák elnökválasztást is hozzászámítja – azért is kiemelten fontosak, mert nem periféria-országok politikai közösségei döntöttek a globalizmusellenes opció mellett, hanem sikeres nyugati országoké, akik elméletben a globális folyamatok nyertesei közé sorolhatók. 2016 óta ráadásul tovább folytatódtak ezek a jelenségek – gondoljunk csak az osztrák, a német, a cseh vagy az olasz parlamenti választás eredményeire. Miképpen azt fentebb már jeleztük, ezen szerzőnél is fontos annak kimondása, hogy a nyugati országokban is sokan érzik úgy, hogy vesztesei a globális folyamatoknak.

Azonban még ennél is fontosabb kérdés – világít rá ez az írás –, hogy miként vélekedünk az emberi természetről. Egyfelől gondolkozhatunk úgy is, hogy az emberi természet – bár még nem tökéletes – alapvetően javítható, s így az emberiség eljuthat egy olyan állapotba, aminek segítsége révén egy boldogabb korba lép. A másik nézőpont szerint az emberi természet alapvetően tökéletlen, és ezen érdemben nem lehet változtatni. Ahogy a történelmi tapasztalatok is mutatják, az emberiség lényegében ugyanazokkal a problémákkal küzd évszázadok óta.

Ebből a két eltérő előfelvetésből eltérő megállapítások következnek. Az emberi természet megjavíthatóságát hirdetők körében népszerű az a felvetés, hogy az egyre fejlettebb ember egyre kevésbé igényel bármilyen olyan társadalomszervező erőt, mint például a nemzetállam. Ezzel szemben az emberi természet „megjavíthatatlanságát” hirdetők igenis elvárják, hogy egy külső szervező erő rendezze a társas viszonyokat, mivel az ő felfogásuk szerint egy ilyen erő nélkül bárhol eluralkodhat az anarchia.

Végső soron pedig ez utóbbi nézet egyértelműen magában hordozza a nemzetállami keretek melletti kiállást. Egyfelől a külső társadalomszervező erő iránti igény miatt, de még inkább azért, mert az emberi természettel kapcsolatban felvett pesszimista (vagy éppen realista) megközelítés szerint az emberi természet megváltoztathatatlan, s ezért aztán az országhatárokon kívül élők eltérő szokásai egy távoli jövőben sem olvadnak össze, miközben a mesterségesen összetolt, ugyanakkor alapjaiban eltérő kulturális szokások csak felborítják azt a berendezkedést, amelyek felett a nemzetállamok őrködnek.

*

Három összeütközési pont: jog, nemzetközi szervezetek és gazdaság

Az antropológiai vonatkozásokon túl érdemes megvizsgálni azokat a részfolyamatokat is, amelyek a hétköznapi megnyilvánulásai ennek az elsőre tőlünk távolinak és beláthatatlannak tűnő jelenségnek. Alapvetően három területet látunk, ahol a globalizmus és a lokalizmus politikai törésvonal elemei a mindennapokban is azonosíthatók.

Az első olyan pont, ahol a globalizmus és a lokalizmus naponta összecsap, a jog területe. Ha belegondolunk, ez nem meglepő, hiszen már Napóleon is elsősorban abban bízott, hogy a Code Civil, vagyis a francia polgári törvénykönyv elterjesztésével fogja megerősíteni birodalmát. A jog tehát az ilyen típusú politikai törekvéseknek mindig egy fontos terepe. A másik ilyen pont, amely a globalizmus vs lokalizmus politikai törésvonal terepe, s amely a nemzetközi jogi kérdésekkel mindig összekapcsolódik és összekapcsolandó, az a nemzetközi szervezetek szerepe.

Melyik más nemzet tagját érdemes ezen politikai törésvonal modern leképeződésének bemutatásához segítségül hívni, mint a cseh nemzetét? A cseh elit egy része ugyanis hagyományosan komoly ellenérzésekkel viszonyul a most zajló folyamatokhoz.

Ondrej Hamuľáknak, az Olmützi Egyetem Európai Jogi Tanszékének oktatója egy komoly könyvben mutatja be a nemzetközi jog és a nemzetközi szervezetek szuverenitáskorlátozó jellegét, az Európai Unió példáján keresztül. Abból indul ki, hogy

Szerinte ez a dekonstrukciós tevékenység az Európai Unió tagállamai esetében a nemzetközi jog – közelebbről az EU joganyaga és a különböző nemzetközi bírói testületek munkája – nyomán megy végbe.

Sokan egyetértenek ezzel a figyelmeztetéssel, míg mások túlzónak gondolják a félelmeket, s a folyamatok inkluzív jellegére hívják fel a figyelmet. Azt azonban senki sem vitatja, hogy ez a típusú kritika az Európai Unióval összefüggésben nem tekinthető újdonságnak. Ennél tehát sokkal érdekesebb az az összefüggés, amelyben a szerző arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy mindezzel rendszerint az is együtt jár, hogy politikai kérdéseket jogi eszközökkel igyekeznek eldönteni.

A fentiek eredményeként a politika eljogiasodik, s alapvető politikai döntéseket, amelyeknek a demokratikus legitimitással történő „aládúcolása” kulcsfontosságú lenne, ilyen képességgel csak korlátozottan rendelkező testületek hoznak meg. Ez a jelenség pedig rendkívüli módon kiélezi az erős demokratikus legitimitással rendelkező tagállami parlamentek és a jogalkotási mechanizmusban részt vevő uniós intézmények közötti viszonyt.

De lépjünk tovább a Berkeley két professzora, Julian Ku és John Yoo segítségével. Globalization and Sovereignty című cikkükben a globalizáció hatásait vizsgálják, s úgy látják, hogy a 21. században a globalizáció alapvetően három módon és területen korlátozza a nemzetállamok szuverenitását. Ők is megállapítják, hogy egyértelműen azonosítható két olyan terület, ahol a globalisták és lokalisták közötti összecsapásokra is sor kerülhet. Ezek a már fentebb is tárgyalt nemzetközi jog, valamint a nemzetközi szervezetek világa. A harmadik terület viszont, amelyet ők is azonosítanak – egyébként nem meglepő módon – az a gazdaság. A nemzetközi kereskedelem, illetve a tőkebefektetések globalizálódása sok esetben és sok relációban csökkenti a nemzetek fiskális és monetáris gazdaságirányítási képességét. Ez részleteiben kibontani talán e helyütt nem is érdemes, szerintem nincs olyan olvasó, aki erről az elmúlt években ne hallott vagy olvasott volna.

A Berkeley oktatói elemzésükben azt is megállapítják, hogy

Az ő amerikai nézőpontjukból persze azért még nem tragikus a helyzet. Kár lenne tagadni, hogy az olyan nagy államokat, mint az Egyesült Államok vagy Kína, nehezen tudják korlátozni a multinacionális vállalatok, hiszen egyszerűen nem rendelkeznek akkora erőforrásokkal. A nagy államok rezisztencia-képessége tehát sokkal jobb, mint a kis államoké. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a nemzetközi szervezetek költségvetése még ma is a tagállami befizetésekből ered, így a nagy államok jellemzően sikeresen tudják befolyásolni a nemzetközi szervezetek tevékenységét. Végezetül azt sem szabad zárójelek közé tenni, hogy a nemzetközi jog szabályai az esetek döntő többségében csak a nemzeti jogszabályok közé történő átültetést követően tudnak joghatást kiváltani.

Ezen érvek alapján, állapítják meg az idézett szerzők, nem szabad tehát pánikolni – legalábbis az USA szemszögéből. Azt azonban ők is hangsúlyozzák, hogy a nemzetállamok eltűnése katasztrofális lenne, így esetleges gyengülésüknek sem szabad örülni. A jelenlegi nemzetközi rendszer fenntarthatósága ugyanis egyértelműen a nemzetállamoktól függ. Kiemelik, hogy a nemzetállamok békefenntartó tevékenysége, illetve humanitárius katasztrófák során nyújtott tevékenysége még mindig sokkal látványosabb és működőképesebb, mint a nemzetközi intézmények hasonló erőfeszítései. Továbbá, csak a nemzetállamok képesek fenntartani a demokráciát és a szabadságjogokat. Egyelőre nem látunk megfelelő technikát vagy lehetőséget arra, hogy a népszuverenitást a nemzeti parlamentek felett is meg tudjuk valósítani, miközben a globális elitek elszámoltathatósági problémáiról még csak nem is ejtettünk szót...

A globalisták és lokalisták közötti küzdelem gazdasági aspektusát hangsúlyozza az egyik kedvenc közgazdászom, Paul Collier is, aki a Világbank korábbi fejlesztési igazgatója, illetve az Oxford University professzora. Szerinnte 

A nemzetállami intézmények, gazdasági rend és a normák egy társadalom legfontosabb megkülönböztető jegyei, amelyeket a szerző összességében egy ország „szociális modelljeként” aposztrofál. Az országok „szociális modellje” kultúránként, sőt országonként is erősen eltér egymástól. A nyugati országok modelljei több évszázadnyi fejlődés eredményeként jöttek létre és legfontosabb alapjuk a kölcsönös bizalom.

A szerző szándékosan nem a tisztelet szót használja, ugyanis szerinte a tisztelet úgy is megvalósulhat, hogy elkerüljük egymást és nem működünk együtt. A bizalom szó fejezi ki azt a kapcsolatot, amely elengedhetetlen a kölcsönös szolidaritáshoz és a társadalom megfelelő működéséhez. A szerző szerint ezért is fontosak a nemzetállamok, ugyanis ez a bizalom a nemzetállamok szintje felett egyelőre nem működik. Ezt jól mutatja az Európai Unió története, amikor egy adott ponton a német választók nem voltak hajlandóak több adót fizetni a görög államadósság kezelésére.

Collier szerint a tömeges bevándorlás pontosan ezt a bizalmat ássa alá a nyugati társadalmakban. Számos kutatás igazolja ugyanis, hogy minél sokszínűbb egy társadalom, annál alacsonyabb a bizalom foka a társadalom tagjai között. Collier az elismert harvardi szociológus, Robert Putnam 2007-es tanulmányára hivatkozik. Putman az Egyesült Államokban vizsgált olyan településeket, ahol sok bevándorló élt, és arra a konklúzióra jutott, hogy az ilyen településekben kevésbé bíznak egymásban az emberek. Ami talán még aggasztóbb, hogy a tanulmány szerint nemcsak a csoportok közötti bizalom csökkent, hanem a csoportokon belüli bizalom is. Ezért a tömeges bevándorlás idővel az érintett országok „szociális modelljeinek” többségét is alááshatja a szerző szerint, amely konfliktusmező szintén kizárólag a globalisták és lokalisták közötti ütközéspontként értelmezhető.

*

Mi következik mindebből?

A globalizáció tehát tény, s a globalizáció hatásai, illetve a jelenséghez fűződő viszony mára kitermelt egy új politikai törésvonalat, amelyet legegyszerűbben talán globalizmus vs lokalizmus ellentétpárként írhatunk le.

Ne essünk félreértésbe, ez a törésvonal nem a globalizációellenesek térnyerésére utal, az ő megközelítésük ugyanis az, hogy a globalizáció megállítható, sőt visszafordítható, miközben ez a törésvonal alapvetően adottságként tekint a globalizáció folyamatára, s csupán a globalizáció hatásásának szempontjából osztja ketté a szavazókat. Ez a történet ugyanis nem a globalizáció megállításáról, hanem a negatív hatásai csökkentése iránti vágyról szól a lokalisták szempontjából.

Elég könnyű belátni, hogy más hatást vált ki a globalizáció egy Erasmus-ösztöndíjas egyetemi hallgató, s mást egy olyan nyugdíjas életében, akinek az amerikai ingatlanpiaci összeomlás és a globális pénzügyi válság, valamint az IMF ráhatására elveszett a 13. havi nyugdíja.

Más hatást vált ki a globalizáció egy szubszaharai bevándorlóból, aki korábban soha nem álmodhatott arról, hogy az európai kontinensen új életet kezdhet; s más hatást vált abból a nyugat-európai középosztálybeli lakosból, aki mindebből leginkább csak azt érzékeli, hogy ingatlanának értéke csökken amiatt, hogy lakónegyede alapvetően bevándorló karakterűvé változott.

S ne essünk félreértésbe abban a tekintetben sem, hogy

A globális szegények ugyanis a migrációs lehetőségek kinyitása révén bizonyos esetben ugyanúgy inkább kedvezményezettjei a globalizmusnak, mint a globális elit, amely a gazdasági határok lebontásának lehetőségét használja ki. S velük szemben általában az adott ország jobban iskolázott és kevésbé iskolázott egyénekből álló középosztálya áll, amelyet az általános gazdasági növekedés révén ezek a folyamatok akár pozitívan is érinthetnének, de sokan a saját anyagi helyzetük relatív romlását látják, miközben a globalizáció kulturális hatásainak olyan negatív aspektusaival is találkoznak a mindennapokban, amelyekkel a felső osztály tagjai sohasem.

Ugyanez a törésvonal látszik a magyarországi választásokon is.

Belpolitikai értelemben a kormányoldal jól befoglalta és belakta a lokalisták pozícióit. Sőt, ismerjük fel, hogy a kormányoldal tulajdonképpen erre a törésvonalra építi fel egész kormányzásának önképét. Nem globalizációellenes – ez az exportorientált, nyitott gazdaságra és euroatlanti integráció épülő Magyarországon őrültség és felelőtlenség is lenne –, hanem a globalizáció pozitív hatásait kiaknázni, negatív hatásait pedig a szuverenitásra történő hivatkozással tompítani vagy kiküszöbölni akaró, elsősorban a középosztályt védő, biztonságorientált pozíciót vesz fel. Tipikus lokalista politikai hozzáállás. Ezzel szemben az ellenzék saját meggyőződésből vagy politikai kényszerűségből a másik oldalt foglalja el, egész kampányát a nemzetközi jog és a nemzetközi szervezetek tiszteletére, illetve a globalizáció miatt hazánkat érintő geopolitikai kihívások jelentéktelennek vagy eltúlzottnak történő bemutatására épít. Tipikus globalista attitűd.

Nemzetközi politikai térben is komoly jelentőséggel bír a magyar választás, hiszen ugyan már több nyugati országban előfordult, hogy a lokalizmus erői egy választáson megerősödtek vagy kormányzati pozícióhoz jutottak, ugyanakkor olyan

s újból el tudta nyerni a választók bizalmát.

Ezért aztán – függetlenül attól, hogy melyik gondolkodás áll hozzánk közelebb – jó, ha látjuk, hogy a fentiek miatt az április 8-ai választás nem csupán egy kis közép-kelet európai ország belpolitikai ügye, hanem a nemzetközi politikai tektonikus lemezek töréspontján lezajló – politikai értelemben – élet-halál küzdelem is lesz a globalizmus és lokalizmus erői között.