Mintha Csurka beszélt volna

2018. március 16. 12:09

Ezt az ünnepi beszédet húsz évvel ezelőtt, 1998-ban akár Csurka István, a Magyar Igazság és Élet pártja akkori elnöke is mondhatta volna.

2018. március 16. 12:09
Zárug Péter Farkas
Magyar Idők

„Orbán Viktor a Fidesz–KDNP egyetlen jelentős kampánytémáját adta elő a magyarázat igényével a helyszínen összegyűlt több százezres jobboldali tábornak. A miniszterelnök beszédének üzenete a helyes prioritásválasztás üzenete volt. Egy nemzetnek mindig rangsorolni kell az előtte álló feladatokat, egy felelős kormánynak pedig történelmi feladata, hogy mindig a történelmileg legfontosabb kérdéseket tartsa szem előtt. Ezen a téren az idei Orbán-beszéd mint kampánybeszéd kétségkívül a leghatásosabb volt. Ezt az ünnepi beszédet húsz évvel ezelőtt, 1998-ban akár Csurka István, a Magyar Igazság és Élet pártja akkori elnöke is mondhatta volna. A fiatalok megszólítása újdonságként jelent meg, hiszen a miniszterelnök először szólalt meg úgynevezett generációs pozícióból. A kormányfő az ifjúsághoz a jobboldal politikai veteránjaként szólt, ám nem zavarban lévő nagypapaként, hanem történelmi tapasztalatokkal bíró, tapasztalt konzervatív politikusként szólt az egybegyűltekhez. Az ünnepi beszéd egyetlen talányát a Fidesz–KDNP esetleges győzelme utáni elégtétel kifejezés jelenti. Orbán Viktor ezen kijelentése bőven ad majd lehetőséget a választás utáni cselekedeteinek ellenzéki értelmezésére. A mondatok beszédbe helyezési szándékát nemcsak a politológusok fogják hosszan magyarázni, hanem a negyedik Orbán-kormány cselekedetei is.”

(Zárug Péter Farkas kommentárja a Magyar Időkben)

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. március 18. 07:29
Az ÁVH-s kismadár, Nem hál minden ágyon. Csak bejut a parlamentbe, LMP-s, vagy jobbokos ágon. Sej,haj denevér Vónában a csigavér! Szagol jobbra szagol balra S rákezd egy internacionálés Dalra. Itt bűzlik egy nyugdíjas, Amott meg egy másik. Vónának a foga, Gyurcsánytól el vásik. Vóna kutyám hegyezd füled , Hagy beszéljek én most veled. Régi cseléd vagy az ÁVH-ánál. Amit mindig híven szolgáltál. Ezután is jó légy Vóna. Mi lenne ha eszed vo'na?
Peter8811
2018. március 18. 07:16
Igen csak azóta már feketén,fehéren kiderült, hogy a jobbikot az ÁVH hozta létre.
Pinter68
2018. március 17. 16:52
Több évtizedes európai jelenlét alatt jutottak el odáig, hogy most már "igyekezetük" van. Akkor ez tényleg nagyon akkut veszély! Érthető, hogy egy olyan ország kormánypártja kizárólag erre építi a kampányát, amelyik annyira tele van muszlimokkal, mint mi! Arról nem is beszélve, hogy a pártokba szerveződött politikai alakulatok simán legyőzhetők VÁLASZTÁSOK útján. :DD
Pinter68
2018. március 17. 00:58
Jól van Zárug! Ma is megszolgáltad a béredet! De ne költsd el. Szükséged lesz rá, a hosszú évek alatt, amikor páriaként tengeted majd a napjaidat. Akkor majd elgondolkozhatsz rajta, hogy megérte-e eladni a tisztességet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!