Az igazi tét hazánk kultúrája és identitása

„Mi a tétje az április 8-i választásnak?

A legnagyobb és igazi tét Magyarország – mint Európa egyik nem jelentéktelen országának – kultúrája, szokásai, hitélete, röviden: identitása, illetve az ezt alapjaiban befolyásoló tömeges bevándorlás kérdése. Ebben a jelenlegi kormány, illetve az ellenzék nézetei döntően eltérnek egymástól. A farizeus »politikai korrektség« és multikulturalizmus szolgálatába szegődött ellenzék meghatározó többsége bevándorláspárti. A kormány viszont a nemzetállami értékek, életforma, a kereszténységre épülő európai kultúra pártján áll, igyekszik saját hazája kulturális közösségét erősíteni.

A magyar kormány az egyetlen lehetséges helyes utat iparkodik követni. Igyekszik védekezni, és felemelni a szavát egy olyan felfogású Európai Unióért, amely az európai népek létérdekeit képviseli. Még megelőzhető valami sorsfordítóan rossz, amit később elkerülhetetlennek állíthatnak be, ha a jelenlegi ellenzék kezébe kerülne az ország. Ezt érdemes mérlegelni azoknak is, akik egyébként hibát találnak a Fideszben is.

A választás ön által megfogalmazott tétjét ennek ellenére az ellenzék, főleg annak baloldali, liberális része folyamatosan elbagatellizálja.

A tömeges illegális bevándorlástól minden normális ember fél. A hatalomra törő magyar ellenzék valóban összevissza beszél, és lényegében magát a veszélyt bagatellizálja el. Verbális megnyilvánulásai azért nem mindig összefüggőek, mert ezek a pártok nem egészen önálló gondolkodás alapján működnek. Felfogásukat befolyásolja, építgeti az a külföldről érkező és terjeszkedő erő, amely nem kis mértékben egy már jól ismert, sokat hallott magyar származású amerikai pénzember nevével hozható összefüggésbe.

Az ellenzék alig tagadhatóan figyel rá, és így vagy úgy értelmezi és követi a mozgását. Ez az erő most vitathatatlanul minden igyekezetével és pénzével az április 8-i magyar választás befolyásolásán mesterkedik. Komikus, hogy a magyar ellenzék miért nem reklamál például népszavazást az uniós országokban a tömeges bevándorlásról, miközben idehaza fűről-fáról feltűnő gyakorisággal provokál referendumokat.

A politikai korrektség mögé lehet rejteni a nyugati nagyvárosok bevándorlók lakta kerületeiben tapasztalt visszásságokat?

A kérdést én nem tekintem lokális problémák halmazának. Valószínűbb, hogy koordinált folyamatról van szó, csak Nyugat-Európában »előrébb tartanak«. A politikai korrektség régi fogalom, csak átértelmezték. Elvileg arra hivatott, hogy mérsékelje, tiltsa a különféle vallási, kulturális, etnikai közösségek megbántását. Mostanság azonban gondoskodást szimulál ugyan, de minden jel szerint – kijátszva a keresztény tanítás alapelvét és az emberei jogok doktrínáját – sokkal inkább a keresztény kultúrájú Európa meggyengítésére törekszik. Ennek a következményei jelentek meg markánsan Nyugaton, de lassan mi is ott tartunk, hogy »vissza kell tanulnunk« a kultúránkat.”