Vona és a székelyek

„Nemzeti elkötelezettségű, jobboldali, konzervatív, polgári értékrendet követő emberként kíváncsian vártam, mikor merészkedik újra tájainkra Vona Gábor, a Jobbik elnöke… Merthogy amióta beindította az úgynevezett néppártosodási projektet, bizony került minket, erdélyieket. Megértem őt. Különösen, amióta Szotyori-Lázár Zoltán névre hallgató keresztfia – feltételezhetően a keresztapa által Simicskával kötött üzlet okozta eufóriában – úgy érezte, többé nincs szükségük a határon kívül rekedtek szimpátiájára, ergo: nyugodtan gyalázhatja az erdélyi magyarokat. Abban egyezzünk meg, az ominózus üveggyöngyös kijelentés után, bizony pofa kell ahhoz, hogy a címzettek portájára merészkedjen bárki is. Az állítás Székelyföld esetében különösképpen érvényes.

Mindenesetre a Jobbik valaha nem elhanyagolható bázissal rendelkezett Erdélyben, vezetői, beleértve magát Vona Gábort is, évi rendszerességgel szerepeltek a Magyar Ifjúsági Tanács nyári táborainak meghívott előadói között. Népszerűségük csúcsára a Fidesz-RMDSZ-viszony, legalábbis az erdélyi nemzeti elkötelezettségű polgárok szemszögéből tekintve váratlan és érthetetlen szorosabbra fűzésével párhuzamosan jutottak. Ezt rombolta szét a néppártosodási törekvés, az elvtelen hatalmi ambíciók jegyében azóta is folyó napi politikai gyakorlat. A Jobbik indokolatlan és megmagyarázhatatlan színeváltozása, a politikai vonalvezetés jobboldali ember számára követhetetlen kacskaringói annak a következtetésnek a levonására kötelezték az embereket, hogy ez a Jobbik már nem az a Jobbik, amelyre erdélyi ember számíthat. Hja, a bizalom komoly dolog, azt csak egyszer lehet eljátszani, visszaszerezni aztán szinte lehetetlen.”