Orbán Viktor háborúja

„Totális háborút hirdetett március idusára a Fidesz és a magát civilnek hazudó CÖF–CÖKA a béke ellen. Az úgynevezett békemenet XXI. századi paradoxon. A kampányrendezvény csúfot űz 170 évvel ezelőtti forradalmunkból és szabadságharcunkból, a magyarságból, és mindenről szól, csak a békéről nem. Julius Caesarnak tulajdonítják a mondást: »Ha békét akarsz, készülj a háborúra!« Arról viszont nem szólnak a legendáriumok, hogy mi van akkor, ha valaki nem békét, hanem ellenkezőleg: permanens háborút akar. Márpedig a harmadik Orbán-kormány addig fokozta harci retorikáját, hogy a Fidesz és bábszövetségese, a KDNP számára nincs már visszaút. Lőniük kell mindenre és mindenkire, ami és aki kicsit is veszélyezteti hatalmukat.

Caesar kiváló hadvezér volt, s mindig tudta, ki ellen vezeti a hadakat, ahogy Bonaparte Napóleon, a káplárból lett császár is. Lev Tolsztoj Háború és békéjét 16 éves koromban hónapokon át olvastam, akkor kezdett érdekelni a napóleoni háborúk kora. Orbán Viktort ellenfelei sokáig hasonlították a zseniális korzikaihoz, ám mára világossá vált: nincs itt semmiféle bonapartizmus, csak a meztelen és durva hatalomvágy. Ugyan ki tudná megmondani, hogy a fideszesek ki ellen harcolnak? A végtelenségig lebutított és hazug állami televízió rendszeres nézői persze álmukból felébresztve is sorolhatnák: Soros és a migránsai, az ENSZ, Brüsszel, Berlin, Párizs, Vona Gábor, Szél Bernadett, Fekete-Győr András, Karácsony Gergely és minden előtt – dehogy a haza, ahogy ünnepi plakátjaik hirdetik – Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő a lehetőségtől megrészegülve élvezettel veszi magára a célkeresztet, noha jól tudja, szereplése a kormányváltás legfőbb gátja. Akárcsak Karácsonyé. A zuglói polgármesterrel önmagában nincs baj, csak azokkal, akik elé-mögé beállt. Az országot 2010-re a csőd szélére, a Fideszt kétszer kétharmadhoz juttatókra és a hozzájuk csatlakozókra a kollaboránsok dicstelen szerepét osztja a háborús logika.”