A konzervatív nő

Milyen vagyok én, a konzervatív nő? – kaptam meg a kérdést a női jogok vitán, és akkor jöttem rá, hogy ez is mennyire megmodernült, mármint a konzervativizmus.

A Mandineren folyik erről egy vita, és most megpróbálom leírni, hogy miért érzem magamat konzervatívnak, miközben a nemi szerepek nálunk is újrarendeződtek.

Nem házimunkából és gyereknevelésből áll az életem, és magától eszébe jut a férjemnek, hogy elpakoljon vagy elmosogasson.

De úgy gondolom, hogy a gyerek a legnagyobb csoda, amit megélhettem. Női princípium. Szívesen főzök, megvendégelek bárkit, őrzöm a baráti és rokoni barátságainkat. Elsősorban saját feladatomnak tartom a beteg gyerek ápolását, az otthoni rendet, és nem akarok én lenni a főnök.

Bár azt se tudom, hogy mit jelent egy családban a főnökség?

A szabadság nagyon fontos: hogy a saját magam által felállított kereteken belül (hűség, ne bántsak meg másokat, ne felesleges státuszszimbólumokra költsek, és így tovább) nyugodtan azt tehessem, amihez kedvem van. Senki ne cseszegessen, hanem kölcsönös tisztelettel, egymást segítve éljünk együtt.

Ezen a női beszélgetésen az is felmerült: hogyan nevel a konzervatív? Nem tudom, hogyan nevelek, de remélem úgy, mint anyukám, hiszen elvileg alapból a mintákat hozom. Ha úgy, mint anyukám, akkor jó, és ezzel megnyugodtam. A kislányom kardozhat, autózhat, viszont sokszor mondom neki, hogy legyen úrilány, ami udvariasságot, tiszteletet és finom viselkedést jelent.

Nem mondom, hogy a három éves mindig érti ezt, de sokkal többet ért, mint amit gondolok. Amikor azt mondja az asztalnál, hogy „légy szíves, add ide nekem a cukortartartót”, majd szépen megköszöni, akkor kihúzom magamat.