Amikor a befőtt teszi el a nagymamát

2018. március 20. 11:04

Márki-Zay minden mondata mögött ott sejlik: Gyerekek, én már megcsináltam, ti miért ne tudnátok utánam csinálni?

2018. március 20. 11:04
Klesch Dávid
Metszet

„A »független« Márki-Zay kampányfotóin látható Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke (és egyébként kincstárnoka), tanácsadó stábját erősítette Ember Zoltán, a Jobbikhoz kötődő Iránytű Intézet kutatásvezetője, de az eredményváró esten együtt szurkolt vele a Jobbik makói önkormányzati képviselője, Zeitler Ádám is. Persze nem lehet vádolni kizárólagos Jobbikos elfogultsággal MZP-t. Ahogy az igazi függetlenhez illik, nem mulasztott el köszönetet mondani Botka Lászlóék kampánystábjának segítségéért sem. Megjegyzem, hogy valójában semmi érdekes nincsen egy magát függetlennek beállító, de valójában pártoknak elkötelezett polgármesterben. Gondolhatunk példaként Dömsödi Gáborra, Pásztó »független« polgármesterére (aki jelenleg az LMP képviselőjelöltje), vagy akár Lengyel Róbertre (Siófok polgármestere), aki a Jobbik által alapított Magyar Polgármesterek Közösségének elnöke. A független szó tehát ebben az esetben is csak egy hatásos (egyeseknek már-már demagógként ható… :) ) kampányszín volt, ráadásul az ellenzéki segítőiből tényleg nem csinált titkot MZP.

Márki-Zay története tehát nem attól lesz igazán érdekes, hogy »függetlenként« nyert a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. Attól vált izgalmassá, hogy elszabadult hajóágyúként elhitte magáról, hogy ő az ellenzéket egyesítő független messiások prototípusa, és mint ilyen, jogot formálhat arra, hogy megmondja, hogyan is kell ezt csinálni. A messiáskeltető ellenzéki média pedig alig várta az újabb csodát, és hogy újra asszisztálhasson valamiféle átmeneti reménysugárnak (mint ahogy azt tette Sándor Máriával, Pukli Istvánnal, Fekete-Győr Andrással vagy Kormos Krisztiánnal). MZP az őt figyelő nagyító segítségével beszállhatott az országos politikába. Tökéletes terep ez ahhoz, hogy gyorsan jött sikerével átmeneti hitelességet szerezvén nyomást gyakorolhasson az ellenzéki pártok vezetőire, vagyis az eddigi szponzoraira.

Minden mondata mögött ott sejlik: Gyerekek, én már megcsináltam, ti miért ne tudnátok utánam csinálni? Hallgassatok rám, én győzelemre vezetlek benneteket!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2018. március 20. 16:30
"Kormos Krisztiánnal" Hát az meg ki a tököm volt?
Megtalálta
2018. március 20. 13:04
Márki-Zay egy tipikus nárcisztikus seggarc, aki folyékonyan hazudik.
Mich
2018. március 20. 12:49
" A messiáskeltető ellenzéki média pedig alig várta az újabb csodát, és hogy újra asszisztálhasson valamiféle átmeneti reménysugárnak (mint ahogy azt tette Sándor Máriával, Pukli Istvánnal, Fekete-Győr Andrással vagy Kormos Krisztiánnal)"... ...vagy Kész Zoltánnal... Tényleg, hol van ez a faszfej most, mekkorák az esélyei...?!
Tiszafa
2018. március 20. 12:30
"Amikor a befőtt teszi el a nagymamát" Amikor a medvesajt brummogni kezd. Amikor a sz...r húzza le a WC-t. Amikor a nyuszika viszi a puskát. Amikor a mézescsupor nyalja ki Micimackót. Amikor a rőzse viszi az anyókát. Amikor a bojt himbálja a télisapkát. Amikor a csík húzza a repülőt. Amikor a szúnyog fújja a Chemotoxot. Amikor a márki-zay magyarázza a hóembernek, hogy jó neki a radiátor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!