Hívom a családokat – Március

„Szent Lukács előrelátóan és konkrétan alapvető útmutatást ad minden családnak. Modern szülőkként, akik gyermekeinkről teljes figyelemmel akarunk gondoskodni, megrökönyödünk József és Mária megbízhatatlanságán: egy teljes napig felügyelet nélkül hagyják fiukat a hazafelé vezető úton. Tény azonban, hogy abban a kultúrában Jézust már nem kiskorúnak, hanem éppen nagykorúvá érettnek tekintették. Ezért sem akarták minden lépését megszállottan ellenőrizni. »A megszállottság nem nevelő hatású, úgysem lehet ellenőrzés alatt tartani minden helyzetet, amelybe egy gyermek kerülhet. […] A nagy kérdés nem az, hogy az adott pillanatban fizikailag hol és kivel van a gyermek, hanem az, hogy egzisztenciális értelemben hol van, hol áll meggyőződései, céljai, vágyai, életterve szempontjából. Vajon próbálják-e a szülők megérteni, hogy igazában hol tartanak a gyermekeik a maguk útján? Tudják-e, hogy igazában hol van a lelkük? És mindenekelőtt: akarják-e tudni?«

Sok szülő azon buzgólkodik, hogy gyermekeik minél több sport- vagy művészeti foglalkozáson vegyenek részt, esetleg foglalkozzanak azzal, amire a szülőknek fiatalkorukban nem volt módjuk. Sohasem szántak azonban akárcsak néhány percet is arra, hogy meghallgassák, mi van gyermekük szívében. József és Mária szorongva vállalta a gyermek felügyelet nélkül hagyásának kockázatát, majd csak három hosszú és véget érni nem akaró nap múlva találták meg Jézust a templomban. Első reakciójuk a csodálkozás volt. Minden gyermek elkerülhetetlenül meglep minket a szabadságából fakadó ötleteivel és terveivel, arra késztetve minket, hogy felülvizsgáljuk saját elgondolásainkat. Ez jól van így. A nevelés része a felelős szabadság támogatása, hogy majd a döntő pillanatokban jó érzékkel és értelmesen tudjanak választani, hogy olyan emberekké váljanak, akik fenntartások nélkül megértik: a kezükben van a saját és a közösségük élete, és hogy ez a szabadság mérhetetlen ajándék.”