A magyar iskola nem gyűlöl

Oké, nézd meg az egyházat. A papok legnagyobb része egyáltalán nem képes jó bizonyságot tenni Jézusról. De aki mégis, az ettől nem lesz sikeresebb. Például Pál apostol írta: "Azt tudod, hogy elfordultak tőlem az Ázsiabeliek mind, kik közül való Figellus és Hermogénes." (2Tim 1:15) Nem volt elég jó bizonyság? Nem volt elég jó tanító? Miért utálták meg? Miért nem kellett? Nem lehet arra várni, hogy majd a szuper tanárok megváltják az oktatást. Nézd meg a családokat. A legtöbb ember alkalmatlan szülőnek, mégis a legtöbb embernek vannak gyerekei, akiket jó szarul nevel fel. Nem lehet leváltani az emberiséget, lecserélni valakikre, akik majd sokkal jobb szülők lesznek annál, akik vannak. A legtöbb ember sérül gyerekkorában, és mégis kénytelen így leélni az életét, és elviselni, hogy a szülei nem foglalkoztak vele úgy, ahogyan kellett volna (amihez ugye neki elvileg "joga" volna). Se a tanárokat, se a papokat, se a szülőket, se általában véve a népeket nem lehet kicserélni, az emberek olyanok, amilyenek, ezt el kell viselni, elfogadni és kész. "ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg." Belegondoltam abba, hogy például azok, akik nekem bizonyságot tettek Istenről, vagy az a társaság, akik közé kerültem, vajon milyenek voltak? Nem akarom minősíteni őket, csak az a lényeg, hogy egy icipici impulzusra is én már reagáltam, és nem tettem magasra a lécet. Ehhez képest tudom például, hogy én milyen mennyiségű és minőségű bizonyságot mutattam be bizonyos emberek felé, akik a fülük botját sem mozdítják rá. Nekem egy pici, esetleges bizonyság is elég volt, másoknak a bizonyságok egész hegye sem elég. Nem én vagyok rossz bizonyság, nem én csinálom rosszul. Ha nem kell, akkor nem kell, nem erőszak a disznótor. Vagy például pár napja olvastam egy emberről, akinek az apja a MTA elnökhelyettese volt, az egész családja ennek megfelelően elit értelmiségi, ő maga viszont nem volt hajlandó tanulni, hanem drogozott. Azt mondta, egyszerűen nem értette, hogy miért kéne tanulnia, a jegyek számára semmit nem jelentettek. Semmire sem mentek vele a szülei, noha a testvérei tanultak. Ő nem, belőle drogos lett. Milyen család vagy milyen iskola lett volna elég jó neki, ami meggyőzi arról, hogy tanuljon, ha az nem volt elég, hogy az apja az MTA elnökhelyettese? Aztán elvonón leszokott a drogról, most ő maga is drogosok rehabilitációjával foglalkozik. Ennél több nem kell neki, ez az élet számára pont tökéletes. Áh, meg is találtam: https://wmn.hu/wmn-attolfugg/48182-az-volt-otthon-a-mondas-hogy-vagy-bortonbe-megyek-vagy-meghalok---beszelgetes-dudits-denessel "Ezt úgy fogalmaztam meg egyszer, hogy valahol két világban léteztem, én voltam a jól nevelt fiú is a középosztálybeli életével és értelmiségi szülőkkel. Édesapám a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke volt két ciklusban, Széchenyi-díjas professzor. Édesanyám tanár, nővérem tanár, öcsém tanár, a felmenők között sok tanár van. Ráadásul gyerekként megvolt az a szerencsés lehetőség az életemben, hogy kimentünk az USA-ba két évig, ott jártam általános iskolába. Apukám a Harvardon volt vendégprofesszor. Azért a szocializmusból kimenni nagy flash, amit ott láttunk és tapasztaltunk, az elképesztő volt. (...) Viszont nem voltam annyira jó gyerek, hogy ne csúsztam volna bele a sötét dolgokba." "Nagyon komoly családi dráma volt. A megálmodott jövő… Elsőszülött fiú vagyok, a nagyapám hét nyelven beszélt, egyetemi tanár volt, én meg rossz tanuló voltam már az általános iskolában is. Nem a képességeimmel volt a baj, hanem azzal, hogy nekem azt mondták: „tanulj!”, de nem mondták el, hogy miért. Nem tudták eladni nekem ezt a koncepciót. Nagyon sok embernek elég az, hogy „figyelj, ha tanulsz, ötöst kapsz, ha nem tanulsz, egyest”. Nekem ez az ötös pont annyi, hogy a papírra rá van nyomva egy szám. Nem értettem, ez hogy függ össze az én valóságommal, mit ad nekem egy ötös, így egyszerűen nem voltam hajlandó tanulni. Bukdácsoltam általánosban, protekcióval nyomtak be gimnáziumba is. Állandó különórák, különtanárok. Az amerikai két év nagy megkönnyebbülés volt, mert ott teljesen más az iskolarendszer, és nagyon jól éreztem magam. A mai napig szeretem az amerikai kultúrát, az ottani embereket. Sokan félreértik őket, pedig a legalázatosabb nemzet a világon, és tisztában vagyok vele, hogy sokan nem értik, miről beszélek. Meg kell őket ismerni, és akkor rájössz. Elképesztő alázat van bennük mindenféle szempontból. Visszatérve a droghoz: a család látta, hogy itt nagy gáz lesz. Azt mondták rólam: „a Dénes vagy börtönbe megy, vagy meghal”, mert nem nagyon láttak más utat. 20 évesen elmentem otthonról, összejöttem egy csajjal, vele laktam, jöttem-mentem. Néha hazamentem enni, de nem nagyon vettem részt a család életében. És ez számukra felfoghatatlan volt. Nem passzolt a szüleim világképébe, nem értették. De nyilván rohadtul megviselte őket." "A református egyház kallódó ifjúságot mentő missziójába kerültem. És ott leálltam. Akkor még le kellett érettségiznem, meg kitalálnom, hogy hogyan tovább. De nagyon tetszett, ahogy ott velünk foglalkoztak. Egy drogrehab sokak számára ijesztő, de alapvetően olyan, mint egy tábor, össze van zárva 15-20 érdekes ember, és arról szól a kilenc hónap, hogyan találd ki önmagad, fejleszd magad és az önismereted. Mentünk kenu-túrára, kertészkedtem. Tök jól éreztem magam. Nagyon tetszett ennek az egésznek a feelingje. A rehab, illetve az a munka, amit ma is csinálok, az maga a szabadság. Mindennap máshol vagyok. Ez nyilván passzolt az addigi személyiségemhez. Úgyhogy amikor befejeztem, azt mondtam: visszajönnék dolgozni." "Ott maradtam, és nagyon tetszett a munka. Foglalkoztam hajléktalanokkal, segélyeket vettem fel a rászorulók részére. Egyértelmű volt, hogy ez bejön nekem, megy nekem, szeretem. Kilenc hónap múlva felhívtam Ráckeresztúrt, hogy mennék vissza dolgozni, és felvettek. Legjobb tudomásom szerint én voltam az első, aki Magyarországon leállt drogosként visszament dolgozni a rehabra. Nem biztos, de szeretem azt gondolni, hogy még sok mindenben első vagyok. Ezt azért hangsúlyozom, mert sok függőnek van gondja az önértékelésével." Az apja: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dudits_D%C3%A9nes

Ezért is járatom és olvasom a MAGYAR IDŐKET!!!!

Tudod, az a nagyon különös, hogy mindenki, aki eddig ilyen álmokról beszámolt (Újkarakon kívül), az a középiskolával álmodik. Engem is zavart álmomban, hogy minek kell még egyszer járnom a gimnáziumot, ha már egyszer elvégeztem? Nem az egyetem zavart, Puzsérnak sem az egyetem miatt vannak rémálmai, és egy ismerősöm a szakmunkásképző miatt kínlódik álmában, neki az volt a középiskola. Sem az általános iskola, sem az egyetem nem okoz évtizedes rémálmokat, de a középiskola valószínűleg sok embernek. Az általános iskolában még elviselhető a terhelés, a felsőoktatás többé-kevésbé passzol valamiféle érdeklődéshez, és nagyobb szabadságot biztosít; de a középiskolai oktatás minden más oktatási formához képest nagyon húzós és depresszív. Középiskolások tüntettek a megterhelés miatt most is. Persze, az a baj, hogy a 14-18 éves korosztály pszichés szempontból olyannyira be tud vadulni, hogy nem árt "letörni a szarvait". Ha lazább volna az oktatás és nem ennyire feszült, abból talán nem származna semmi jó.

A tanulás nem ártalmas. A ballib diktatúra számára a tanulás veszélyes, mert lehetetlenné teszi az agymosás folytatását. A cél a műveletlen nemzedékek kitermelése, erre alakították át az iskolarendszert Magyar Bálint és tettestársai. és erre készülnek az összefogdosók is. Ezért csinálják a zavarkeltést, a tananyag zsugorítás követelése és az iskolai nevelés kiiktatása, sőt tiltása is erre megy ki a ballib ellenzék szándékában.