A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a 2017-es év első felében regisztrált bűnesetek 47 százalékát „idegen hátterű” személyek követték el.
Összegzésük szerint 13 360 ügy szerepel a nyilvántartásukban, ebből 6288 bűnelkövetőről derült ki, hogy „turista”, „vendégmunkás” vagy „menedékkérő”.
Ennek ellenére Lázár János minapi videója miatt össztűz zúdult a kormányra, melyek többsége hazugságnak nevezi azt az állítást, miszerint a bűnelkövetések számának növekedése és a bevándorlás között kapcsolat lenne Ausztriában és annak fővárosában, Bécsben.
Mindez nem jelent újdonságot, hiszen hasonló valóságtagadás zajlott a no-go zónák esetében is. Amikor a magyar kormány felhívta rá a figyelmet, hogy nyugaton az elhibázott bevándorláspolitikai miatt létrejöttek olyan városrészek, ahová még a rendőrök is félve merészkednek be, akkor a teljes balliberális elit egy emberként állította azt, hogy mindez hazugság. Majd nemrég maga Angela Merkel ismerte el, hogy igenis léteznek no-go zónák.
Hasonló folyamat zajlott le a terrorizmus és a bevándorlás kapcsán is. Annak ellenére, hogy az elmúlt négy év terrortámadásainak háromnegyedét, a halálos áldozattal járó merényletek mindegyikét migránsok vagy migráns hátterű személyek követték el, korábban hazugsággal vádolták azt, aki felhívta erre az összefüggésre figyelmet.