Bal láb, ellentétes meggyőződés

„A becsületes román állampolgár, de magyar ember számára mit jelentett az idők folyamán Magyarország?

Kezdetben – az erdélyi magyarok többségéhez hasonlóan – egyfajta álomországot. A hibáival együtt, de hát az anyánkat vagy a gyermekeinket is a hiányosságaikkal együtt szeretjük. Nekünk, erdélyieknek ugyanakkor a létezésünk sajátos kettőssége is természetes állapot, amelybe beleszülettünk. És úgy gondolom, joggal várhatom el, hogy ezt mindenki tiszteletbe tartsa. A közéletre való odafigyelés tekintetében a francia helyzettel vagyok leginkább képben. A romániai politikát egyszerre tartom komplikáltnak és zavarosnak, a magyarországi közéleti térkép számomra sokkal áttekinthetőbb, egyértelműbb. Hármas állampolgár vagyok, eddig részt vettem a francia és román választásokon, és természetesen az április 8-i magyarországi választáson is jelen leszek.

Milyen világnézet áll önhöz legközelebb?

Ballábas voltam, az ellentétek pedig vonzzák egymást.

Ezt a »hitvallást« tartja érvényesnek az erdélyi magyarok többségére is?

Azt vallom, hogy a választó nem naiv, égből pottyantott figura: családja van, gyermekei, tapasztalatokkal és elvekkel rendelkezik. Érez és mérlegel, és ha a többségük Fidesz-párti, annak megvan az előélete, magyarázata. A 2004. december 5-i elutasító népszavazást követően közel két éven át románul válaszoltam bármelyik magyarországi újságíró első két kérdésére: ha elutasítottatok, akkor tessék, itt vagyok nektek románként. De ezzel azt is jelezni akartam, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Most viszont egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogyan állhat elő újra az az ember, és futtatja magát, aki annak idején »nem«-re buzdított. És aki továbbra is másoknak nyitna kaput, nem pedig a magyaroknak. Nyilván azt is kérdem ezzel az erdélyi nemzettársaimtól: ti értitek ezt? És nem szégyellek arra buzdítani mindenkit, hogy akinek jogában áll, április 8-án menjen el választani.

Az elmúlt negyven esztendejét emberként, edzőként többnyire multikulturális környezetben élte, megtapasztalva annak sokféle arcát. Mit tart erről a napjaink talán legfontosabb témájává vált jelenségről?

Roppant nehéz, összetett problémával van dolgunk, amelyre szinte senkinek nincs megoldási elképzelése, javaslata. Európában egyelőre beszélni sem tudunk róla, s ha megpróbáljuk, akkor vagy hazudunk vagy durvák, szalonképtelenek vagyunk. És ez nem jó sem a migránsoknak, sem az érkezésüket ellenzőknek, de a támogatóiknak sem. Szerintem azért nincs rá megoldása senkinek, mert senki sem tudja, milyen léptékű a jelenség, és mikor lesz vége. Azzal talán tudnának mit kezdeni, ha úgy hangozna el, hogy tízmillió emberről kell gondoskodni, erre kell kidolgozni »üzleti tervet.« De ilyen nincs, és ettől válik aljassá az egész. A nagyon ritka konkrét válaszok egyike – a maga vitatottságával együtt – a magyar megoldás, a kerítésépítés, amit én leginkább pozitív provokációnak tartok, mert arra kényszeríti Európát, hogy foglalkozzon a helyzettel. A multikulturalitással kapcsolatban pedig bárkinek azt javaslom, hogy menjen el Párizsba, és beszéljen azzal az anyával, aki a férjével folytatott nagy vita után elengedte a lányát a Bataclanba. És aki soha többé nem mehetett haza. Na, annak az anyának próbálja elmagyarázni a multikulturalitást.”