Tegyük egy kicsit rendbe végre, mi a konzervativizmus

„A konzervatív ember önmaga maximumát adja a családjának, mert felelősséggel tartozik érte; önmagát a családjáért is műveli. A gyerekeit a példáján és nem a példája feletti szemhunyás alapján neveli. Akinek hűséget esküdött, azt a maga részének tekinti; akit a világra segített, azért ugyanolyan felelősséggel tartozik annak felnövekedéséig, mint önmagáért. A felelősséget a magáénak tartja, nem az államénak, és ugyanezért áll a szabad piac és a korlátozott demokrácia pártján is.

Mindezek miatt ha egy konzervatívnak – fordítsuk le az eddigieket egy konkrétumra – a migrációról kell ítélkeznie, akkor egyszerre gondol a migránsokra viszolygással, ami a sikertelen kultúrák szerencsétlen szubjektumainak kijár, szánalommal, ami a szenvedő embernek jár, és örömmel, ami az esti teakor vár rá. Ezt a hármat teszi aztán rendbe úgy, hogy abból lehet bármi. A kapujának vaspánttal való megerősítése és a határon való tea- és takaróosztogatás is. De egyik döntéséhez sincs köze az állami, nacionalista, keretlegényi, nota bene a progresszív morálnak.

A konzervativizmus tehát a magunk által kidolgozott (nem odahazudott) erkölcsi kiválóság, az intézményes autoritás és az individualizmus bonyolult kevercse. Az olvasmányai Arisztotelésztől Esterházyig ívelnek, a nyilvánosság sok itt felsorolható magyar fórumainak gondos elkerülésével. Röviden, a konzervativizmus nem a szolgák műfaja. Kár ezért a NER publikumának – pusztán e pedigréje miatt – megpróbálni magára applikálnia. A feladat nehezebb ennél, hovatovább inkompatibilis.”