Magyarnak lenni március 15-én

„Ugyanarra gondolunk. Mindig ugyanarra szoktunk gondolni. A büszkén lengedező magyar és székely zászlókra, arra, hogy szeretünk magyarok lenni, hogy szeretjük a hazánkat, szeretjük, hogy Magyarország a hazánk. Szeretjük a dalainkat, a táncainkat, az ételeinket, a kultúránkat, a hagyományainkat. Mi nem tartjuk magyarkodásnak a népdalainkat, a néptáncainkat, a magyarságunkat. Mi nem szégyelljük, hogy kik vagyunk. Mi nem akarunk bécsiek, londoniak vagy hamburgiak lenni.

Mi büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk. Büszkék vagyunk a magyarságunkért vívott forradalmunkra. Büszkék vagyunk azokra a magyar hősökre, akik a magyarságért, a hazájukért ragadtak fegyvert és haltak hősi halált. Büszkék vagyunk a forradalmárainkra.

És közben mi, jobboldaliak tudjuk, hogy ha az ünneplés után hazaértünk, már várnak minket azok a Soros pénzén megírt cikkek és tudósítások, amelyek a zászlóinkon, a sokak által viselt díszmagyaron és a hazafiság természetes megélése miatt kicsordult könnyeinken fognak gúnyolódni.

Tudjuk, hogy azok a balliberális kozmopoliták, akiknek semmit nem jelent a haza, a magyarság, a nemzet, a magyar nyelv, akik nem éreznek semmit azok iránt a ’48-as szabadságharcosok iránt, akik életüket és vérüket adták a hazáért, akik soha egyetlen jó szót nem tudtak mondani vagy leírni a magyarokról, már kalapálják azokat a cikkeiket, amelyekben megpróbálnak nevetség tárgyává tenni.

Mi leszünk azok, akiket pénzért szállítottak a Kossuth térre, mi leszünk, akik szerelmesek vagyunk Orbánba, mi leszünk, akiknek kimosták az agyát, akik szektaként vonultak, akiket lefizettek, akik buták, akik tájékozatlanok, akiket már meghaladott a nemzetek nélküli Európa történelme.

Tudjuk, hiszen mindig ezt csinálják. A gúny és a cinizmus fegyverével törnek ránk és magyarságunk felett érzett szeretetünkre.”