A keresztények vére

„Nézem, nézegetem a vörösbe borult Colosseumot, és arra gondolok, felesleges kivilágítani római emlékműveket. Önmagában ettől még nem lesz könnyebb a moszuli apát és a kirkuki italboltos élete – már ha élnek egyáltalán.

Talán nem kellene muszlim migránsok lábát mosni a kamerák kereszttüzében. Még akkor se, ha pápa az ember. Jézus nem azt tanítja, hogy hülyék legyünk, hanem azt, hogy testvérként szeressük egymást. Logikus, hogy elfeledett testvéreinkkel, a keleti keresztényekkel kellene kezdenünk a szeretetet, aztán ha mindegyiket egyenként megsegítettük, akkor következhetnek a muszlimok. Arról nem beszélve, hogy ha a pápa muszlimok lábát mossa, azt üzeni a káld és asszír keresztényeknek, hogy nem vagytok fontosak, a muszlimokkal viszont egyezséget akarok kötni, ráadásul meg is alázkodom előttük.

Mint tudjuk, mindent helyi értékén kell mérni. A keleti keresztények ezt, és csakis ezt szűrik le a pápa gyakori megnyilatkozásaiból. Hogy időnként kedves szavakkal méltatja őket, hivatkozik rájuk, szóvá teszi a világban zajló keresztényüldözéseket, teljesen lényegtelen körülmény. Az idő fogy, a kés pedig éles.

Felemelő látvány lesz a vörösbe burkolózott Colosseum, tényleg. A keresztények kiontott vérét idézi, szigorúan jelen időben. Orvosért és kötszerért kiált a vörös Colosseum. Maga a kezdeményezés pedig parádés: tökéletesen illeszkedik a Je suis és a #metoo-féle idiotizmusba, az üres moralizálásba merült, akcióképtelen, erőtlen nyugati világ hasonlóan impotens baromságainak sorába.

Az iraki keresztények meg csak ellesznek valahogy. Ugye?”