„Sajnos nagyon hamar beigazolódott azok félelme, akik úgy látták, hogy minden idők leggyomorforgatóbb kampánya következik. A szombaton hivatalosan is elstartoló választási csörte előestéjén a Demokratikus Koalícióhoz közeli közösségi oldal által elkövetett gyűlöletkeltésre azonban nehéz szavakat találni. Már az is elkeserítő, hogy majdnem 37 ezer kedvelője van a Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt elnevezésű Facebook-oldalnak – sajnos a több évtizedes agymosást egyesek még mindig sikerrel űzik, és még mindig van táptalaja a durva hazugságokon alapuló manipulációnak.
Az említett oldalon péntek este megjelent egy bejegyzés. Az már önmagában is beszédes, hogy az oldal működtetői lopott fotót használnak, az viszont égbekiáltó, hogy a fényképet, amely a székelyföldi Felsősófalván élő Parajdi családot (akiket Pásztor családként neveznek meg az oldalon), a szülőket és a három gyermeket ábrázolja, egy olyan szöveghez használják, amelynek minden egyes szava hazugság.