Képzeljük el!

„Ha az egészségügybe kerülnének a standionokra költött százmilliárdok, talán rövidebbek lennének a várólisták is. Még nem szűntek volna meg, mert néhány év alatt a legjobb szándékkal sem lehet nyugati színvonalú egészségügyet építeni, de legalább a halálos betegségek esetében nem kellene hónapokat várni egy-egy életmentő vizsgálatra. S ha a kormányfőnek valóban szívügye lenne az egészségügy, akkor nem tartott volna az ágazat átalakításától, az már megtörtént volna, és sok ember életben lenne, aki a reform elmaradása miatt már távozott közülünk.

Képzeljük el, hogy ha az egészségügy lenne a kormányfő számára a legfontosabb, és nem a foci, akkor ma nem a magán-, hanem az állami egészségügy épülne. Nem a haverok magánkórházainak borsos számláit fizetné a társadalombiztosítás a vizsgálatokért, hanem önköltségi áron végezné azokat az állami egészségügy. Talán az orvosok és ápolók sem azt figyelnék, hol fizetnek a legtöbbet az Európai Unióban a szaktudásukért, hanem megfelelően fölszerelt kórházakban, tisztességes fizetésért dolgoznának. Talán hálapénzt sem fogadnának el.

Vagy képzeljük el azt, hogy a foci helyett az oktatást tekintené szívügyének Orbán Viktor. Ha így lenne, Pokorni Zoltánra bízta volna a gyengélkedő magyar oktatásügy irányítását 2010 után is, ahogy első kormánya alatt tette. Szabadabb, a gyermekeket középpontba helyező rendszer alakult volna ki, ma már jelentkeznének az átalakítás első eredményei, és nem a hátsó fertályba tartoznánk az EU oktatási rangsorában. Nem arról szólnának a hírek, hogy az erőszakkal államosított iskolákban dolgozó pedagógusok önállóságuk teljes megvonásaként érzékelik az esztelen központosítást, ahol az igazgató önállóan nem vehet föl és bocsáthat el munkatársakat, és nem dönthet ötvenezer forint feletti beszerzésekről sem. Megfizetnék a pedagógusokat, de ennek fejében teljesítményt követelnének tőlük. Nem a tankötelezettségi kor csökkentésére került volna sor, hanem továbbtanulásra ösztönöznék a fiatalokat. Nem munkaalapú társadalomról beszélne a miniszterelnök, hanem a tudásalapú társadalomról.”