Az ellenzéken belüli harc lehet a Fidesz veszte

2018. február 01. 10:36

A Fidesz a Földön mindenkivel harcban áll már, tehát lassan galaktikus háborúra kell készülnünk.

2018. február 01. 10:36
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

„Mármost a korábbi összefogósdival szemben azt látjuk most, hogy a három fő balos ellenzéki csoport (az MSZP-P, a DK és az LMP), illetve a Jobbik egyre karakteresebben eltérő retorikát kezdtek használni, ami önmagában – mármint a közöttük való választás – mozgósíthatja a balos választói tábort. Furcsamód tehát a kétszintű versenyben, amelyben a többség már elkönyvelte a Fidesz győzelmét, a legnagyobb ellenzéki párt helyéért vívott harc elvihet annyival több szavazót az urnákhoz, ami már kedvezőtlenül befolyásolja a Fidesz győzelmének arányát is, főleg ha a végén működik majd az MSZP-DK lista, mert akkor a végén csak erre fog szavazni a felhergelt többség ... Persze kétlem, hogy ilyen mesterterv lenne, de ha Fidesz-fejjel gondolkodom (bár kellemetlen állapot), én ezt a veszélyt látnám. Ez főleg így van most, hogy a Fidesz a Földön mindenkivel harcban áll már (legutóbb az ENSZ is keserű sorsú hazánk ellen fordult), tehát lassan galaktikus háborúra kell készülnünk, hogy tovább lehessen fokozni a téteket és ezzel a Fidesz vonzerejét. A mai állapotba ugyanis a hívek előbb-utóbb beleunhatnak. (Mármint ténylegesen beleunhatnak.) Szóval, kis győzelem – nagy blamázs, ami nem jelenti, hogy ne jönnének szükségképpen még nagyobb innovációk április után, pl. a parlament beköltözése a Terror Házába, Schmidt Máriáé az MTA-székházba, Lovász professzor úré pedig a felcsúti férfiöltözőbe.

Tehát az előttünk lévő bő két hónap még tartogathat izgalmakat az izgulósoknak mindkét oldalon. A többieknek pedig az emberi hülyeség végtelenségének további számos bizonyítékát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Einar
2018. február 01. 18:29
Béndek esti láz.
Akitlosz
2018. február 01. 16:41
"A Fidesz a Földön mindenkivel harcban áll már, tehát lassan galaktikus háborúra kell készülnünk." Lakhelyelhagyási tilalom sújtja a Fideszt. Meghatározatlan ideig tilos elhagyniuk a Naprendszert.
Rideg Planeta
2018. február 01. 15:32
A legjobb: MSZP-P:) Dadogni kezdett ez a szerencsétlen?
Mr.Falafel
2018. február 01. 13:01
Ki a tököm ez a hombárfejű paraszt gyerek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!