„Köves Slomó rabbit okos, művelt, érzékeny embernek ismertem meg. Bár a rabbi inkább szövegmagyarázó tanár féleséget jelent, én sokszor papként is gondoltam rá, a belőle áradó hit miatt. Vagyis nagyon jó volt róla a véleményem.
Sőt, engem az se zavar, hogy a Fidesz-KDNP-t támogatja, mert a bennem lévő liberális ezt teljesen természetesnek tartja. Ne legyünk olyan, mint a mi vezérünk, aki csak monolitikus kultúrában érzi jól magát szöges drótok között. Eltudom képzelni, Slomó ravasz gyakorlati politikus szeretne lenni, aki kijátssza egymás ellen a politikai erőket, hogy az ő nyája, a rábízott zsidóság békében és gyarapodásban éljen. Hajrá, Slomó! Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy ez az ember miért vette át az általa támogatott erő marketingjét, stílusát, a valóságtól való durva fikciózást?! Hogyan mondhatta Slomó ennek a sokszor megalázott népnek, hogy nem tudta azt, hogy kampányidőszak van, és ő ezzel akarata ellenére kampányol.