Uram, irgalmazz!

2018. január 11. 11:28

A svéd evangélikus egyház tagjainak is mindössze 15 százaléka hisz Jézus Krisztusban. Ha han, ha hon, ha hen.

2018. január 11. 11:28

„Västerås város egyik parókiája még decemberben tett közzé hirdetést egy lapban, amelyben a szokásos karácsonyi istentiszteletre invitálták a híveket. A svéd evangélikus egyház ebben használta először – egyébként csak idén pünkösdtől általánosan alkalmazni tervezett – legújabb leleményét: Jézus Krisztusra a »hen« személyes névmással utaltak. A hen 2015 óta képezi a hivatalos svéd szóállomány részét, az ország nyelvi intézete ekkor alkotta meg az addig létező hímnemű (han) és nőnemű (hon) mellé a semleges névmást. Ezzel mindazok – elsősorban a transzszexuális közösség – kedvében kívántak járni, akik addig úgy érezhették, sem nem honok, sem nem hanok.

Erre a hullámra kapaszkodott fel a svéd egyház is, és használja ez évtől Istenre és Jézusra vonatkoztatva a semleges hen névmást. Az egyház elismeri ugyan, nyilatkozta Susann Senter lelkész a Dagens Nyheter című lapnak, hogy a »történelmi« Jézus férfi volt, ám ez a tény lényegtelen a modern Svédországban, hiszen – hangzik az érvelés – Jézus valóságos Isten és valóságos ember, amivel magasan a hím- és nőnem kérdése fölé emelkedik. Mikael Mogren, Västerås püspöke sajtónyilatkozatban állt ki az egyház döntése mellett, mivel, mint írja, neki is célja, hogy a templomok vonzóbbá váljanak a transzvesztiták és a transzszexuálisok számára. Mogren szerint Jézus Krisztus férfi identitása az egykori uralkodók leleménye, amivel a férfi nő fölötti hatalmát kívánták legitimálni. Azzal, hogy Jézusból teológiai értelemben semleges személyt kreálnak, éppen a nők elnyomásának vallás általi igazolását szüntetik meg.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Hogy Mogren püspöknek igaza van-e, döntse el ki-ki maga. Ám az efféle nyelvészkedésnek nem látszik sok értelme: ha valakit nem vonz ellenállhatatlanul az isteni tanítás, ha valakit egy személyes névmás akadályoz abban, hogy Jézusban felismerje az élő Isten fiát, azon az ilyesmi sem segít. Elég csak megnézni a Svédországra vonatkozó statisztikákat: ott az – egyébként csöppet sem szívderítő – európai átlagot meghaladóan vallástalanok az emberek. Egy felmérés szerint tíz svédből egy gondolja úgy, hogy a vallás a mindennapi élet fontos része. A legmegdöbbentőbb adat azonban egy másik kutatásból derült ki: eszerint még a svéd evangélikus egyház tagjainak is mindössze 15 százaléka hisz Jézus Krisztusban. Ha han, ha hon, ha hen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2018. január 12. 13:04
Gyertyaszentelő Boldogasszony február 2. lesz. Ekkor ezt ünnepeljük. Jézus bemutatása a templomban. Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. LK 2,22-24
Válasz erre
4
0
Sulammit
2018. január 12. 13:01
A névadás. 21Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. Lk 2,21
Válasz erre
5
0
atila68
2018. január 12. 07:40
A két világháború során a gátlástalan acélkereskedelem során felhalmozott vagyon is lassan elkopik.... Az iszlamizálódó Svédország megérett a pusztulásra.
Válasz erre
4
0
Gyéressy Károly
2018. január 11. 18:05
A svéd nép 100 éven belül nem lesz tényező. És csak és kizárólag maguknak köszönhetik.
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!