„Politizálhat egy katolikus? Hát persze. Hogy egy pap politizálhat-e, arról elég annyit, hogy Prohászka Ottokár pártalapító, pártelnök és parlamenti képviselő volt, igaz, nem a mostanihoz hasonló bolhacirkuszban, hanem a Magyar Királyság felsőházában. A politika nem valami mocskos dolog, amihez egy hívő kisujjal se nyúlhat. Ha a katolikusok nem csinálnak politikát, akkor csinál majd más. Ahogy annak idején a pénzügyeink kezelésére is nagyon jól lecsaptak mások, mert nekünk valami félreértett kereszténységből adódóan túl büdös volt.
Krisztus hitében pont az a jó, hogy a materializmusból nem lendít át a másik végletbe, valami elszállt és utópisztikus, testetlen, ideák szintjén lebegő, élhetetlen varázsvilágba. Nem e világból valók vagyunk, de e világban élünk, és nem tekintjük magunkat másnak, mint test és lélek egységének. Ahogy pedig a testet és a lelket, úgy a politikát és a vallást nem kell különválasztani, sőt nem is lehet. Sigrid Undset helyesen írja a Sienai Szent Katalinról írt könyvében: »A vallás és a politika közti mesterkélt megkülönböztetés nem létezett a középkori ember számára. Ha egyáltalán elgondolkodott a dolgokon, teljes erővel figyelt fel arra, hogy a társadalmat érintő minden probléma, a jó vagy rossz kormányzat, a nép jóléte vagy nyomora, végső soron vallási probléma.« (...)
A katolikus tehát politizál, mert a politika eszköz arra, hogy tágabb családját, a nemzetét Isten parancsaihoz vezethesse vissza. Azonban mégis van egy dolog a női mivoltom mellett, amiért én ma hivatásszerűen egyszerűen nem politizálnék, noha megvan a magam szilárd politikai véleménye. Ez pedig a rendszer alapvető korruptsága.”