Ugyanaz a lejárt lemez

„A valósággal szembesülve a progresszió megveszekedett hívei először általában tagadni igyekeznek azt, sokszor pedig egyenesen fantazmagóriákba menekülnek. Ez lényegében 1989 óta így van, a haladó értelmiség azóta képtelen elszakadni rémképeitől és mániáitól.

Egyik rögeszméjük a politikai emigráció: a bőröndök régóta becsomagolva várják menekülni készülő gazdájukat az egykori Kertész-Lovas szemantikai csörtétől függetlenül. De a becsületes bőröndök hiába várakoznak a mai napig, hiszen Tamás Gáspár Miklós képes volt leírni a hvg.hu felületén Ausztriáról: »Már megint egy hellyel kevesebb, ahová érdemes emigrálni.«

Azután vegyük például a sajtószabadság helyzetét (lásd itt, itt és itt): tévedés, hogy 2010-óta van veszélyben! Már 1993-ban megszűnt, gondoljunk csak a La Stampa címoldalán megjelent, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök által jegyzett, »Európa segíts!« című írásra. Ebben a haladás azóta boldoggá avatott kiválasztottja ekképpen jellemezte a médiapiacot: »Magyarországon az információ rab, mint a kommunista időkben«; illetve: „Az ellenzék nem tud a néphez szólni, és ez súlyos, mindenek előtt a választás előtti időszakban«; továbbá »A kormányon lévő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítottak«. Értik, 1993, amikor Forró Tamás, Juszt László, Havas Henrik, Bánó András és a többi ikon a Nap-Keltében, a Népszabadságban, a Hócipőben, a Népszavában és mindenhol ott volt. Mellettük Hankiss Elemér tévéelnök és Gombár Csaba rádióelnök szinte magányosan vívta hősies harcát az áporodott nacionalizmus és a Horthy-restauráció ellen.

(...)

Úgy tűnik, a rettegés változatlan. Ne higgyük, hogy kihalófélben lenne: új szellemi keretlegények lépnek elő a sorok betöltésére.”