Olyan vagyok, mint a csótány

„Az ábra súlyos tanulsága szerint itthon az érvényesülésnek (mecenatúra, ugye, gyakorlatilag nincs nálunk) egyetlen útja a beolvadás. Amit egyre többen választanak. És egyre kevesebben képtelenek az idomulásra.

Én igyekszem tartani magam. És remélem, továbbra sem hagyom lehalkíttatni a hangomat. (Nemrég megkaptam a legnagyobb bókot is. Miszerint olyan vagyok, mint a csótány. Mikor egyet elpusztítanak, a következő sarokban máris felüti a fejét a másik – azaz minden lehetséges fórumon hallatom a hangomat.)

Nem fogadom el a hajlékonyságot, a simulást, a javakért történő meghajlást. És ennek meg is van az ára. Nem hívnak bizonyos helyekre, bizonyos fórumokra, sok munkámat elveszítettem nyílt állásfoglalásaim miatt. De hős nem vagyok, maszatos helyekre mentem már, és igen, azt gondolom, íróként az olvasóimat nem szeretném szelektálni politikai alapon, hát a számomra necces helyeken is nyilatkozom. És olyan is megesett, hogy nem fordultam el művésztől, aki belépett az MMA-ba, mert tudtam, hogy a lakbért sem tudná fizetni egyébként.

Közben szörnyűnek tartom, hogy ilyen könnyen zsarolhatóak, sakkban tarthatóak lettek a művészemberek, akik aztán azzal a tudattal kénytelenek élni, hogy apróért vették meg őket.

Persze szigorúságomra mondható, hogy nekem nincs családom, így könnyű. Igen, könnyebb. De nem csak azok hajbókolnak és tagozódnak, akiknek másokról is kell gondoskodniuk, és nem csak olyan mértékben, ami még elnézhető, megbocsátható. Értem ez alatt, hogy a hűbéresek többségének  nem a napi betevő a tét.”