És még miért ne csukják le Geréb Ágnest?

2018. január 11. 12:13

Geréb szenvedélyes tudatossággal ment szembe a törvénnyel, minden figyelmeztetést és eltiltást semmibe vett, és ennek halálos áldozatai lettek.

2018. január 11. 12:13
Balavány György
Balavány György
HVG

„Nem tudom, van-e még ilyen érv, ha igen, a kommentelők vagy a válaszcikk-írók majd felsorolják. Mindenesetre a makacs és gonosz tények a következők: 2003-ban egy illegálisan levezettet szülés közben – légzési elégtelenség miatt – eszméletét vesztette Geréb keze alatt egy csecsemő, mivel beleszorult a szülőcsatornába. A kicsinek aztán leállt a szíve. Kórházban azonnal újra lehetett volna éleszteni, de ez csak a kiérkező mentőknek sikerült. A késedelem miatt a baba súlyos agykárosodást szenvedett, és fél év múlva meghalt.

A következő esetben egy túlhordott magzat anyukája került életveszélyes állapotba – majdnem kivérzett. 2007-ben a dúlát eltiltották a szülések levezetésétől, mégis folytatta, és ennek újabb csecsemő esett áldozatul: az újra és újra megerősített szakértői állásfoglalás szerint egy rosszul alkalmazott fogással kitörte a baba nyakát kiemelés közben.

A szülész a legutóbbi tárgyaláson is azt hangsúlyozta, hogy nem vállal semmiféle felelősséget a tragikus esetekért. Geréb szenvedélyes tudatossággal ment szembe a törvénnyel, minden figyelmeztetést és eltiltást semmibe vett, és ennek halálos áldozatai lettek. Ha valaki fittyet hány a törvényre, olyan útra lép, aminek bizony ilyen vége is lehet. Gerébnek nem azért kell börtönbe mennie, mert egy törékeny szabadságharcos, hanem halált és maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vktzmnksr
2018. január 12. 19:14
" A kórházi szüléseket összességében teljesebbnek, szakmailag korrektebbnek és biztonságosabbnak nyilvánították, ami így is van egy komplikáció esetén. De mi van azzal, aki nem óhajt kórházban szülni, és úgy kerül be? Egy leány, aki gyermekét választott orvos nélkül, kórházban szülte meg. Végül az aktuális hidegfronti hatás miatt ágyat sem kapott, kénytelen volt a szülőszéken aludni - már, ha annak lehet nevezni - a gyermek pedig oxigénhiányosnak minősült, finoman szólva is, nem lett makulátlanul ellátva. Nem tudtak kihez fordulni, egyszerűen tökéletlen ellátásban részesült az anya és a kisded. A kórháznak egy ügy. A családnak egy kihívásokkal teli életből fakadó örök trauma. Egy asszony, aki kórházban szülte három gyermekét. Az elsőt halva szülte meg. Rosszulléttel és magas vérnyomással vonult kórházba. Kivizsgálást kért, amelyet megtagadtak tőle. Az édesanya jelezte, hogy a gyermek nem mozog, nem jelez. Az orvos a gyermeket lustának írta le és vizsgálat nélkül a helyére küldte az anyát. Az édesanya két napon keresztül feküdt a kórházban, ahol ez idő alatt a pulzusán kívül semmit sem vizsgáltak meg rajta. Végezetül rosszabbodó állapota miatt sikerült elérnie, hogy megultrahangozzák, a gyermek ekkor már, idézem: „oszlott”. Magyarázatot, kártérítést nem kapott. A hagyományos ellátásban részesült, majd útjára bocsátották. Mentálhigiénés ellátást, iránymutatást semmilyen formában nem kapott. " //www.harmonet.hu/csalad-_-otthon/16302-orvosi-muhiba-ket-gyermeket-oltek-meg-korhazban.html
akiaki
2018. január 11. 23:15
Balavány úr! kösz az írást!
sgt.ELIAS
2018. január 11. 21:26
Szartaposás . Azokat az anyákat kellene megkérdezni , akiknek gyermekeit Dr. Geréb segítette a világra . Aztán csók . Egy nő alapvető joga , hogy ott , akkor , és úgy szüljön , ahol akar . Ebbe senki sem pofázhat bele , főleg nem egy hapsi , és főleg nem egy egézségügyi intézmény . A szülés nem betegség , a legtöbb nőgyógyász ingyen pénztárnak tekinti, ennyi az egész .
szekula
2018. január 11. 18:58
Teljesen ad hoc az ítélkezés ezen a fronton, vicc ez az ország: https://www.nlcafe.hu/eletmod/20170330/orvosi-kamara-dolgozik-rakos-beteg-penz/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!