Lehetséges, hogy újra kell építeni a kereszténységet. Ez a folyamat nálunk, Magyarországon mintha elkezdődött volna. 2012 január 12-én lépett életbe az új alkotmányunk. Úgy kezdődik, hogy »Isten áld meg a magyart«, de benne van az is, hogy örülünk annak, hogy ezer évvel ezelőtt Szent István király Magyarországot a keresztény Európa részévé tette. Ha tovább vesszük: Magyarország védi a család intézményét, támogatja a gyermekvállalást. Államunk vezetői, ahogy itt Veszprémben a megyénk vagy a város vezetői, hívő keresztény emberek. Bevezették általános iskolában a kötelező hittan vagy etika oktatást, aminek a hatására olyan gyermekek is lehetőséget kaptak Isten megismerésére, akiknek a szülei nem feltétlenül vallásosak. Mindezek által nálunk már halvány jelei mutatkoznak a megújulásnak. Most készítettük a jelentésünket Rómának, ehhez megnéztük a statisztikákat, és kiderült, hogy két-három éve megállt a zuhanás, emelkedett a házasságkötések, a születések és keresztelések száma. Valamiféle jel az is, hogy engem is annyian hívnak, világi szervek is, akár egy tankonyha, egy fűrészüzem, vagy egy új üzlet megáldására, és kérik, hogy szóljak is. Utána odajönnek hozzám, szorongatják a kezemet és megköszönik, olyanok, akik egyébként nem járnak templomba. Valami elkezdődött… már nem csak profanizálódik, ami szakrális, hanem eljutottunk oda, hogy szakráljuk azt, ami profán. Mindezek által mi szembemegyünk Európával, minden értelemben.”